Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Követi jelentések, hangulatjelentések - Hámori Nagy Zsuzsanna: Francia követ Erdélyben 1625-ben
Bornemissza levele további érdekességeket is tartalmaz, mégpedig Montalto útvonalát illetően, amely az erdélyi úr szempontjából további bizalmatlanságot szült a francia követ felé. Állítása szerint ugyanis Bécs, Lengyelország, Kon stan ti -nápoly és Velence is felmerült mint lehetséges úti célja, majd végül Lengyelország felé távozott. E kérdésben szintén Pázmány Péter már említett levele jelent némi fogódzót: eszerint Montalto a fejedelemtől visszatértében áthaladt Bécsen és színleg Konstantinápoly felé indult volna tovább, valójában azonban Lengyelországba ment. Úgy tűnik tehát, hogy a feltűnően sok úti cél hangoztatásával a követ – és / vagy Bethlen Gábor26 – a valós irányt igyekezett eltitkolni a császári oldal elől, lát hatóan nem sok sikerrel. A francia követnek a régióban való átutazása ráadásul másoknak is feltűnt. A bécsi velencei követ, Marc Antonio Padavin az éppen formálódó, a Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti gyarmati béketárgyalások kontextusába helyezte, amikor úgy fogalmazott: a császári oldal az inkognitóban járó francia követ áthaladása miatt még az erdélyi fejedelem béketárgyalásokba való bevonására is hajlandónak mutatkozott, hogy még jobban el ne idegenítse.27 A követ jelleméről és viselkedéséről mondottakból tehát e kérdéskör nem feltétlenül Montalto alkalmatlanságát bizonyítja, bár felmerül a gyanú, hogy nem a saját könnyelműségéből derült-e fény útvonalára és a fejedelemmel való alkudozásaira. Vallásának hirtelen elhagyásáról azonban elmondható, hogy arra minden bizonynyal Bethlen Gábor és udvara könnyebb megnyerése érdekében került sor, bár sokakban éppen az ellenkező hatást válthatta ki. Vélhetően nem maradt tartósan protestáns, hiszen Pázmány levele „vir catholicus ”-ként utal rá, így feltehető, hogy Bécsbe érkezve ismét katolikusnak mondta magát. Eljárása nem véletlenül kelthetett visszatetszést a gyulafehérvári udvarban, még annak ellenére is, hogy úgy tűnik, maga a fejedelem szívélyesen fogadta és nagy gonddal bocsátotta útjára XIII. Lajos emberét. Bethlen Gábor külpolitikai gyakorlatának jellemző vonása volt, hogy többnyire hitelt adott az udvarába érkező külföldi diplomatáknak, olykor kalandoroknak, mivel minden lehetséges személyt megmozgatott európai diplomáciájában.28 Viselkedésbeli hiányai ellenére a XIII. Lajos megbízólevelével érkező Montalto így még a kevésbé gyanúsak közé tartozhatott. Az alábbiakban egy olyan hipotézist szeretnék felvázolni, amely szerint nem csak ez az általános indok, hanem az búj-Követi jelentések, hangulatjelentések 72 kész volt a szövetséghez csatlakozni s melyeket Boccourt de Montealtoval közölt.” Gindely – Acsády: i. m. 154. lj. Lásd továbbá Frigyes válaszát e rezolúcióra, Hága, 1625. március 31. Közli Gindely: Okmánytár... 409–411. 26A fejedelem még azt is titkolni igyekezett a császári oldal felé, hogy egyáltalán választ adott volna a Montalto által hozott francia javaslatokra. Frankl Vilmos: Pázmány Péter és kora. Második kötet (1622–1631). Pest, 1869, 113. 27Padavin levele a velencei dózsénak. Bécs, 1625. február 1. Közli Óváry: i. m. 364. 28A megbízhatatlan diplomaták és kalandorok alkalmazásának elterjedtségéről lásd Kármán Gábor: Külföldi diplomaták Bethlen Gábor szolgálatában. In: Bethlen Gábor és Európa. Szerk. Kármán Gábor – Kees Teszelszky. Budapest, 2013, 166–169.
