Levéltári Közlemények, 89. (2018)

Irodalom - Párizsból szeretettel? (Trócsányi László: Párizsi napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június) Garadnai Zoltán

kereinek megítélésében meglévő eltérésekre. Nehezíti a közös nyelv megtalálását az is, hogy francia részről (leszámítva néhány valóban kiváló szakembert) nem ismerik igazán a magyar történelmet, a kelet-közép-európai népek sajátos és különleges világát, ami nélkül azonban nem lehet megérteni az európai történelmet sem. A franciák ezért alapvetően előítélettel viszonyulnak Magyar országhoz (ám sokszor nagyon meglepődnek, ha közelebbről is megismernek minket). A 2010 utáni időszakban kiéleződtek az ellentétek, s az erősödő ideológiai-világnézeti különbségek rányomták bélyegüket a két ország kapcsolatainak alakulására, amit a francia média – sokszor a valós tényeket elferdítő vagy figyelembe sem vevő – szerepe is erősített. Trócsányi professzor számára egyszerre jelentett szakmai kihívást és a nemzete iránti elkötelezettség kifejezését az, hogy a nagyköveti missziót elvállalta, s a „biztos és kényelmes” professzori/alkotmánybírói székből a párizsi diplomáciai boszorkánykonyha kellős közepébe került. Nagykövetként és személyes elköteleződéséből következően feladata a fogadó országban – a diplomáciai jognak megfelelően – a küldő ország képviselete volt. Legfontosabb céljának ugyanakkor azt tartotta, hogy a fogadó ország életében minél aktívabban részt vegyen, és így pozitív irányba befolyásolja a Magyarországról alkotott képet. Nagykövetként őszintén vallotta, hogy a két ország érdekei a legtöbb kérdésben alapvetően megegyeznek, és mindent megtett azért, hogy a vitákat konstruktív szellemben rendezzék, illetve keressék azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a Rajnán túli és a Lajtán inneni világot az európai keretekben összekötik. A hat fejezetre osztott könyv Trócsányi professzor rövid, a jelenlegi francia viszonyok megértését segítő bevezetőjével kezdődik. Ebben a részben a szerző röviden ismerteti a francia állam vezetésének főbb jellemzőit, Franciaország és az Európai Unió kapcsolatának sajátosságait, valamint Franciaország európai integrációs folyamatban betöltött szerepét. Ugyancsak rövid összefoglalását olvashatjuk a francia–magyar kapcsolatok aktuális helyzetének is. Abban mindenképp egyetérthetünk a szerzővel, hogy az „átlag francia” nem igazán ismeri Magyarországot, és kevés, inkább negatív történelmi kapcsolatról beszélhetünk a két ország között. Ezzel is magyarázható, hogy nagyköveti szolgálatának egyik legfontosabb célja az volt, hogy ezeket az előítéleteket oldja, és a konfliktusokat rendezze egy olyan időszakban, amikor a két ország viszonyát elviideológiai alapú viták határozták meg. Az első komoly vitapontot az Alaptörvény megítélése jelentette, aminek kapcsán a magyar kormány álláspontját a diplomata és a jogászprofesszor eszköztárának együttes felhasználásával kellett képviselni. A második vitatémát az Európai Unió jövőjére vonatkozó kérdések szolgáltatták, ami a nemzetállamok és az integráció dilemmái, illetve a demokrácia tartalmi kérdései körül zajlottak. A harmadik, kardinális kérdést a migráció jelentette, s bár e tekintetben az igazi ellentétek csak 2015 után csúcsosodtak ki – és vezetnek napjaink konfliktusaihoz is –, a migráció megítélésével kapcsolatos nézeteltérések már korábban is megvoltak. A negyedik Irodalom

455