Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Nyolcasok a magyar történelemben - Romsics Ignác: 1938: az utolsó békeév
1. A számvetések túlnyomó többségében a belpolitikai események dominálnak. A külpolitika ezekhez képest markánsan alulreprezentált, s ha mégis megjelenik, akkor kimerül az Anschluß és a müncheni szerződés értékelésében. Világpolitikai összefüggésekre mindössze ketten utaltak: Barcza György londoni követünk, akinek ez hivatása volt, és Füst Milán. Ám Füst is megállt Abesszíniánál, amely végső soron az európai politika függvénye volt. Ez igazolni látszik azt a vélekedést, hogy a magyar politikai gondolkodás perspektívája hagyományosan „a béke alteste” felé konvergált, és csak kivételes esetekben látott túl az ország, s még ritkábban Európa határain. 2. A győri program, amely a magyar hadsereg modernizálását megalapozta, még ilyen mértékben sem rögzült az emlékezőkben. Egyedül Kádár Gyula vezérkari ezredes utalt rá, mások nem. Még a volt tábornok, Shvoy Kálmán és a kormányzó, Horthy Miklós sem. Ennek egyik valószínű oka, hogy egyikük sem tartozott bele abba a nagyon vagyonos felső rétegbe, amelyet megsarcoltak. A másik: a hadseregfejlesztés nagyrészt a színfalak mögött zajlott, az újságok és a híradók érthető módon nem foglalkoztak eredményeivel. Még meglepőbb, hogy a választójog reformját, noha a szélsőjobboldal előretörésével többen foglalkoztak, senki sem említette meg. Ez – talán – azzal magyarázható, hogy a reform hatása csak 1939-ben mutatkozott meg. 3. 1938 a napló- és memoárírók szemében, illetve emlékezetében három szempontból tűnt fontosnak: az I. bécsi döntés, az I. zsidótörvény és az Eucharisztikus Kongresszus miatt. E három esemény a legtöbb szövegben szerepel, ám korántsem egyforma hangsúllyal. A keresztény középosztály reprezentánsai számára a Felvidék magyarok lakta déli sávjának visszakerülése minden mást felülírt. Számukra ez volt az igazság első pillanata, amikor „megkezdődőtt az elrabolt terü letek visszaszerzése”, 20 amikor „Magyarország megmámorosodott” , 21 s amely „ter mészetesen óriási lelkesedést váltott ki”. 22 Valamennyien említik az Eucharisztikus Kongresszust is, ám Lázár Károly testőraltábornagy kivételével, aki tisztségénél fogva minden fontos eseményen részt vett, és Pacelli bíboros ezért ki is tüntette, csak jóval kisebb terjedelemben. Még inkább érvényes ez az I. zsidótörvényre, amelyet ebből a csoportból négyen meg sem említenek, s akik ezt megteszik, mint például Shvoy és Jalsoviczky Zoltánné, ők is csak röviden, noha elítélően utalnak 1938: az utolsó békeév 37 II. Budapest, 1976; Horthy Miklós: Emlékirataim . Második kiadás. Toronto, 1974; Jalsoviczky Zoltánné – Bárczay Róza: Amit a XX. században láttam és megéltem. Edelény, 2010; Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig. Budapest, 1978; Kállai Gyula: A magyar függetlenségi mozgalom 1936–1945. Budapest, 1978; Litván József: Ítéletidő. Budapest, 1991; Marosán György: Tüzes kemence. Budapest, 1967; Perneki: i. m.; Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935–1946 . I. kötet. Budapest, 2014; Trajánovits Lajos dr.: Emlékiratok. Debrecen, 1993. 20Trajánovits: i. m. 73. 21Kádár: i. m. 302. 22Barcza: i. m. 385.
