Levéltári Közlemények, 89. (2018)

Műhely - Kruppa Tamás: A pápai hadsereg felvonulása a magyarországi hadszíntérre 1595-ben. Egy kora újkori példa a szállítás nehézségeire

annyira sem, mint az egyébként a tengeri hatalomnak szintén nem számító osz­mán. De nem volt sokkal jobb a helyzet a szárazföldi szállítókapacitás esetében sem. Bagi Zoltán kutatásai rávilágítanak arra, hogy a szállításhoz szükséges szeke­rek egy részét uradalmakból, városokból, kolostorokból rekvirálták.20 A pápai hadsereg az ellátmány és a csapatok eljuttatásához szükséges szállítóeszközöket a jelek szerint a túlterhelt és kapacitáshiánnyal küzdő császári ellátószervezettől várta.21 Nem találtam azonban eddig adatokat nemhogy a személyzetre, de még arra nézve sem, hogy vajon ezek a rekvirálások biztosították-e a hiányzó szekere­ket, és ha nem, akkor azokat hol és milyen módon pótolták. * A közölt két forrás érzékletesen világít rá arra, hogy mekkora nehézségeket kellett leküzdeni ahhoz, hogy egy komplett hadsereget több mint ezer kilométerre eljut­tassanak a harctérre, ráadásul úgy, hogy a legkönnyebb és gyorsabb vízi útvonalat, amelynek járhatóságát az árvizek akadályozták, a távolság több mint felén nem is vehették igénybe. Ugyanakkor jelzi VIII. Kelemen pápa elszántságát és határozott politikai akaratát, valamint a két együtt harcoló hatalom, a pápai és a császári adminisztráció rugalmasságát, hogy ennek a kihívásnak végül három alkalommal is sikerült megfelelni. Dokumentumok 1. A felső-ausztriai tartományi kormányzat II. Rudolf császárnak Innsbruck, 1595. július 21. Megkapták parancsát, hogy a pápai katonaság elszállítására vásároljanak 70 hajót. Ezek beszerzése azonban nehézségekbe ütközik, amint azt korábbi levelükben már jelezték, amelyet azután írtak, hogy a pápai biztos jelenlétében összeszámolták a rendelkezésre álló bárkákat. A probléma megoldása érdekében egy megbízottat Salzburgba, Brunauba és Passauba küldtek, hogy hajókat vásároljon. Küldésüket megnehezíti az áradás, ezért több hétre van szükség ezek Hallba szállításához. Műhely 344 ös pénzügyi évre is kivetették, és úgy tűnik, hogy nem a hajóhad számára. Giannini szerint ez az egyik újítás volt pénzügyi téren, mivel ezt az adót a pápai tizedek közé sorolták be, amelynek egy jelentős hányadát a török elleni háború céljára fordították. Giannini: i. m. 196. Ennek azonban a bárkaépítésben bajosan csapódhattak le az eredményei, már csak a nagy távolság miatt sem. 20Bagi: i. m. 93–94. 21Az itáliai vonulás folyamán szekerenként 25 fővel számolt az adminisztráció. Brunelli: i. m. 66.

Next

/
Thumbnails
Contents