Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Műhely - Kruppa Tamás: A pápai hadsereg felvonulása a magyarországi hadszíntérre 1595-ben. Egy kora újkori példa a szállítás nehézségeire
reg létszámát, legalábbis amennyi a tiroli Hallon keresztül átvonult, a július 21-én jelentett létszám alapján 6500 – 7500 fő közé tehetjük. Ez egyébként nagyjából megfelel a később a levelezésben felbukkanó nyolcezres létszámnak, ennyire számítottak ugyanis 1595 után, illetve később is a császári udvarban a pápaságtól. A sereget, bár ez volt az elsődleges cél, nem kizárólag a pápai állam területéről toborozták, mivel szép számmal találunk rekrutákat a Milánói Spanyol Kormányzóság területéről is. Ezen egységeket értelemszerűen hozzá kell számolnunk ehhez a számhoz, így viszont nagyjából azt a létszámot kapjuk, amely Banfi munkájában szerepel. Vagyis a bő kétezer fős lemorzsolódást a milánói egységekkel sikerült pótolni. Megjegyzendő, hogy Paolo Paruta római velencei követ jelentése szerint a pápa eredetileg egy 14 ezer fős gyalogosból és 650 lovasból álló hadsereg felállítását vette tervbe, ami a követ szerint nehezen lett volna kivitelezhető, figyelembe véve az emberhiányt. Ez magyarázza, hogy bár a pápai állam területéről akarták az egész hadsereget toborozni, Aldobrandini indulása után még tett egy nagyobb toborzó körutat a „szomszédba”, Marcheba és Romagnába, hogy feltöltse a létszámkereteket.5 Ez a művelet nem lehetett túlságosan sikeres, amire az mutat, hogy északon, a Milánói Spanyol Kormányzóság területén a tervezett kétezer helyett végül háromezer embert fogadtak fel,6 amint az alább közlendő levélből kiderül.7 Úgy tűnik tehát, hogy a követnek lett igaza, ugyanis ha a milánóiakat is ide számítjuk, akikből szintén a követ szerint eredetileg kétezret akartak megfogadni, végül a tervezett keretnek bő 2/3-át sikerült kiállítani.8 A pápai sereg tehát több kontingensből tevődött össze: voltak, akik egyenesen Rómából vagy a város környékéről indultak, másokat távolabbi tartományokból és városokban, például Perugiában toboroztak, és volt egy milánói kontingens.9 Bár nagyon számítottak rá mind Rómában, mind Prágában, a háborúban nem vett Műhely 340 lémát jelentett, ahogy a követ jelentésében olvassuk, hogy a felfogadott társaság java része újonc, illetve nincstelen földönfutó, sőt köztörvényes bűnöző volt – akiknek amnesztiát, illetve javaik visszaszerzését ígérték –, és akikkel már Rómában is voltak fegyelmezési gondok. Paruta III. i. m. 163. A velencei követ egyik júliusi jelentésében be is számolt a csapatok egy részének zendüléséről. Uo. 184–185. 5 Paruta III. i. m. 163. A pápai állam hadfogadási rendszeréről lásd alaposan Brunelli: i. m. 49–51. 6 A végső létszám 2700. Brunelli: i. m. 72. 7 A levél adatai alapján ugyanakkor magasabb szám jön ki, mivel a már behajózott 6335 fő mellé még vártak háromezer embert Milánóból, valamint 1600 gyalogost, 5 zászlóaljnyi egyéb gyalogságot, 250 lovast, valamint Aldobrandini 200 fős lovas kíséretét. Ez további 5–6 ezer embert jelentett, a végső szám tehát 12 ezer főre jönne ki. Csakhogy nem tudjuk, hogy pontosan mekkora volt a pápai csapatokkal egy időben behajózott egyéb olasz kontingensek létszáma. 8 Paruta III. i. m. 155–156., 164., 169. 9 A milánói gyalogos kontingensről lásd még Paruta III. i. m. 156., és Bagi Zoltán: A császári-királyi mezei hadsereg a tizenöt éves háborúban. Hadszervezet, érdekérvényesítés, reformkísérletek. Budapest, 2011, 374.
