Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Középkori hungarikák, pecsétek, címerek és oklevelek - Novák Ádám: Középkori Hungaricák és pecsétek Kassa Város Levéltárában (Archivum Secretum)
nak. A harmadik pedig az egykori Sztáncs, későbbi Isztáncs, ma Stanča birtokra vonatkozó iratok, melyek fontos adatokat tartalmaznak elsősorban a Sztáncsi család történetére vonatkozóan.14 Fontos megjegyeznem, hogy a levéltári mutató szerint további 14 darab iratot őriztek még ebben az egységben, de azok már a mikrofilmezés idején nem voltak a helyükön (azóta sem kerültek vissza).15 A hiányzó oklevelek közül pecséttörténeti érdekességként két példányt emelnék ki. Az E2 (Nundinae ) Nr. 2. oklevelet I. Lajos király 1347. július 28-án adta ki és erősítette meg első felségpecsétjével, hasonlóan az E2 (Nundinae ) Nr. 1. oklevél hez. Míg utóbbi megerősítésre került a második felségpecsétjével is – az első felségpecsét tipáriumának 1363-as elrablása miatt16 –, addig az előbbi nem. 17 A másik oklevél az F (Telonium ) Nr. 102. jelzet alatt található. Mátyás király halálát követő en, 1490. április 24-én került kiadásra Budán, és nem kevesebb, mint 11 pecséttel erősítették meg. Az oklevelet Kubinyi András is ismerte, így a királyi tanács összetételének vizsgálata során fel is használta, bár csak a világi előkelők nevét listázta.18 Alább listáztam a DF-ből hiányzó 44 darab oklevelet néhány alapvető adattal. Ahol ez módomban állt, ott feltüntettem az irat kiadását, regesztáját. Hat oklevél napi keltét a bizonytalan olvasat miatt nem adtam meg. Az azonos betűvel jelölt fasciculusokat a fizikai elrendezésük alapján sorszámoztam (pl. E1 és E2), valamint zárójelben feltüntettem az egység leltárkönyvi megnevezését is (pl. Nundinae ). 1) 1347. júl. 28. Buda. I. Lajos király. E2 (Nundinae) Nr. 1. 19 2) 1347. júl. 28. Buda. I. Lajos király. E2 (Nundinae) Nr. 2. 20 Középkori Hungaricák és pecsétek Kassa Város Levéltárában (Archivum Secretum) 231 Boglárka foglalkozott, részletesen elemezve az okleveleket. Weisz Boglárka: Kassa kereskedelmi életének jogi háttere a középkorban. I. In: Arcana tabularii: Tanulmányok Solymosi László tiszte letére. I–II. Szerk. Bárány Attila – Dreska Gábor – Szovák Kornél. Debrecen – Budapest, 2014, II. 899–908.; Uő: Kassa kereskedelmi életének jogi háttere a középkorban. II. In: Kassa az európai tör ténelem kontextusában. Szerk. Hajdu Mária – Bartoš Martin. Kassa, 2014, 94–111. 14Néhány adatot magam is felhasználtam már a család történetére vonatkozóan. Lásd Novák Ádám: A terebesi Perényi család familiárisi hálózata. In: Középkortörténeti tanulmányok 10. Szerk. Szanka Brigitta – Szolnoki Zoltán – Nagy Zsolt Dezső – Bíró Dorottya. Szeged, 2018, 183–208. 15B (Privilegium) Nr. 24.; F (Telonium) Nr. 94.; K1 (Forró) Nr. 6.; O (Radács Berki Berzenkeet Dobrova) Nr. 8., 10–12., 14–15., 17.; MM15 (Lazov) Nr. 3.; PP (Appendix) Nr. 31A., 82–83. 16Bándi Zsuzsanna: A Magyar Országos Levéltár 1982. évi (állandó és időszaki) kiállításainak kata lógusai: a Magyar Országos Levéltár Anjou-kori pecsétkiállítása, 1982. szept. 22-től. Levéltári Közlemények, 1982. 1. sz. 165–199., 170. 10. sz. 17Lásd Weisz Boglárka 13. sz jegyzetben idézett munkáit. 18Kubinyi András: Bárók a királyi tanácsban Mátyás és II. Ulászló idejében. Századok , 1988. 1–2. sz. 147–213., 199. 19Osváth: i. m. VI/A. 91–93. Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia I–XV., XVII., XIX–XXXIV., XXXVIII., XL. Szerk. Almási Tibor – Blazovich László – Géczi Lajos – Kőfalvi Tamás – Kristó Gyula – Makk Ferenc – Piti Ferenc – Sebők Ferenc – Tóth Ildikó – Teiszler Éva – B. Halász Éva – Rábai Krisztina. Budapest – Szeged, 1990. XXXI. 389. 741. sz. 20Osváth: i. m. VI/B. 94–96.; Anjou-kori oklevéltár... XXXI. 388–389. 740. sz.