Levéltári Közlemények, 89. (2018)

Magyarságkép a 20. században - Kiss András: Magyarság- és jövőkép. Dokumentumok Kővágó József hagyatékából

KISS A NDRÁS MAGYARSÁG- ÉS JÖVŐKÉP Dokumentumok Kővágó József hagyatékából „Az emberi élet egyik fő mozgatója [az] élettervek szö ­vése és az a remény, hogy e terveket siker fogja kísérni. Amikor kiapadnak az álmok és elfogy a tervek szövé­séhez és kivitelezéséhez szükséges erő, akkor az élet már csak készülődéssé válik arra a hosszú útra, amiről még senki se tért vissza.”1 (Kővágó József, 1975) Bevezetés Kővágó József életéről és politikai pályafutásáról mindezidáig töredékes ismeretek­kel rendelkeztünk.2 A Magyar Nemzeti Levéltárban és az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött páratlan értékű irathagyatékának feltárásával azonban lehető­ség nyílt az életút feldolgozására.3 A források nemcsak személyéről és politikai sze ­repéről árulkodnak, hanem bepillantást nyújtanak az 1956 utáni amerikai magyar­ság politikai játszmáiba, az emigrációs szervezetek formálódásába is. 1956 után a Kádár-rendszer célja a magyar emigrációt képviselő szervezetek megosztása volt. A kommunista hatalom az emigrációt általában negatív színben próbálta feltüntet­ni. Az állambiztonság „Róka” fedőnevű ügynökének jelentése például Kővágót 181 1 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), Kővágó József hagyatéka (a továbbiakban: P 2245), 3. doboz, sz. n. – 1975. 2 Kővágó József (1913–1996) kisgazda politikus, Budapest polgármestere 1945–1947 között. A budapesti Honvéd Műszaki Akadémia elvégzése után a Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnö­ki diplomát. 1939-től a Haditechnikai Intézet munkatársa, majd frontszolgálatos. 1944. október 15. után bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. 1944 novemberében lépett be a Kisgazdapártba. 1945 májusától Budapest alpolgármestere, majd a novemberi választások után polgármestere. 1947-ben politikai okok miatt lemondott tisztségéről. 1950-ben letartóztatták és koholt vádak alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956 novemberében néhány napra újra Budapest polgármestere. 1956. november 30-án a családjával együtt elhagyta az országot, majd az Egyesült Államokba költözött. 3 A kutatásokat és a Kővágó József politikai karrierjéről szóló kézirat elkészítését a Közép- és Kelet­európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatta (Pályázati azonosító: KKETTKK-56-P-04-70). Lásd Kiss András: Az antifasiszta ellenállástól az emigrációig. Kővágó József életútja (1913–1996). Kézirat. Budapest, 2016. A forrásokat kiegészítik a Bölcsföldi Andor szociáldemokrata politikus hagyatékában talált iratok.

Next

/
Thumbnails
Contents