Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Balogh János Mátyás: A kávéházba járó budapesti kisember (1890-1891)
térve be: roppant éhes voltam, kávézás, 3 drb [darab] süteményt vágtam be nagy hirtelen” (1891. 10. 03). Wohlmuth kávéházában feltehetőleg narancsot is lehetett venni, ugyanis Lowetinszkyék kávéházi időtöltésének sajátos eleme volt egy időben (egy hónapon át, míg a kávéház tulajdonosa meg nem elégelte) a narancshéjjal való dobálózás: „két nősténynek igen dobálózhatnékja volt, sehogy sem hagytak békében. Nevetgélés ” (1890. 12. 24.), „később narancshéjjal dobálódzásba kezdtünk, megunva, egy egész narancsot vágtam Kopcsek fejéhez” (1891. 01. 14.). „ Narancshéjjal kezdtünk dobá lódzni, sikerült hecc volt, még a legkisebb gyémántom, a kis [Meiler] Annuska is dobálódzott” (1891. 01. 16.), „ dobálódzás narancshéjjal ” (1891. 01. 18.), „Narancshéjjal dobálódzás volt, míg Wohlmuth bele nem szólt ” (1891. 01. 20.). Ritkán ugyan, de előfordult, hogy a pénztelen naplóíró hitelre volt kénytelen fogyasztani Wohlmuthnál: „néztem kis ideig a felkérőket [a rendelést felvevő pincé reket], Wohlmuthot megkérdeztetve, van-e szándéka hitelezni, a válasz igenlő lévén, uzsonnálás” (1891. 12. 21.), „ Wohlmuthoz, kértem tőle 2 frtot [forintot] , de miután megváratott, elmentem” (1891. 12. 09.). Néha egymásnak fizettek, és Lowetinszky egy-egy kávéházi blicceléséről is megemlékezett naplójában: „Gyula megszökött, már 12 kávéval adós. Wohlmuth indignálódott [méltatlankodott]” (1890. 06. 12.). Egyéb kávéházi szolgáltatások Wohlmuthnál – ahogy az a naplóból kiderül – volt egyfajta játékterem is biliárddal, (tekeasztallal), Lowetinszky azonban, egyetlen alkalmat leszámítva, nem élt ezzel a kávéházi szórakozási lehetőséggel. A dohányos Lowetinszky a Wohlmuth-féle kávéházban is hódolt szenvedélyének, ez olykor összetűzéshez vezetett: „egy öregasszonnyal a dohányfüstölés miatt renkontrem [összetűzésem] volt ” (1890. 05. 11.), „ egy ipszét [ipsét] összehordtam [lehordtam], mert engedélykérés nélkül vett gyufát az asztalunkról ” (1890. 07. 08.). Az itteni zenéről csak elvétve emlékezett meg, leginkább, ha nem élvezte: „ide előre helyezték a zenét [a zenekart] , s azt [ azok közül] is tamburásokat! Olyan vén banya gyülekezet volt itt, hogy még nem fogok ide járni ezentúl sokat” (1890. 05. 10.), „ismét vonós zene [kar] fog játszani, ezentúl [délután] 4-től 7-ig, s [este] 8-tól [éjjeli] 1-ig a tamburások ” (1890. 07. 30.), „ a Gotterhaltét [az osztrák császári him nuszt] megabczugoltam ” (1890. 08. 31.). „ Schramml zenét [sramli zenét] hallgat tam, bizony sokat nem találtam rajtuk, ergó [pontosabban ] utálatosnak is tűnt fel ez az úgynevezett »Schan«” (1891. 07. 19.), „ igen jól mulattam, czigányozás [cigány zene]” (1891. 12. 01.). Gyáni Gábor szerint „nem túlzás kijelenteni: a kávéházak talán fő szolgáltatása a szabad újságolvasásban, e kvázi könyvtári olvasótermi szolgáltatásban rejlett”. A szerző megállapítja, hogy Csorbáék „szinte mindenkor azzal a határozott szándék kal ültek be egyik vagy másik pesti kávéházba, hogy »lapokat olvassanak«. S ha olykor nem is ez vonzotta őket, akkor sem mulasztották el, hogy közben átfussák az A kávéházba járó budapesti kisember (1890–1891) 87
