Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Balogh János Mátyás: A kávéházba járó budapesti kisember (1890-1891)
nyáron, kávéház utáni programként a városligeti séta lett gyakori körükben a vizsgált időszakban. De végig jellemző maradt, hogy egymásnál (egymás albérleteiben/szobabérleteiben) vacsoráztak, mulattak és aludtak – barátnők nélkül vagy barátnőkkel együtt. Törzsasztal és törzsszék A kávéházban három ülőhelyet említ a naplóíró: fülke, kisasztal és (nagy)asztal. A fülke alatt (nyolcszor ír róla a naplóban) feltehetőleg nem valamiféle „boxot” kell értenünk, hanem a kávéháznak egy kisebb alkóv (ablaktalan) helységét (ez a terem megjelenik Wohlmuth bérleti szerződésében is). A „fülkét” feltehetőleg inkább csak kényszerből használta Lowetinszky és köre, ha máshol nem volt hely, vagy ha a szokott asztalnál neki(k) nem tetsző valaki ült: „az a majom ismét ott ült [az asz talnál], a fülkébe ültem, később, hogy Sanyi jött, ültem át [az asztalhoz]” (1891. 09. 19.). Ugyanígy a kisasztal is csak „pótmegoldás” lehetett: „az a majompofa ülve asztalunknál, a kisasztalhoz ültem” (1891. 10. 02.). Wohlmuth Adolf kávézójában volt egy asztal, ahol rendszerint Lowetinszky köre ült. Nemcsak ők használták ezt az asztalt, ismeretlenek is odaülhettek, illetve előfordult az is, hogy nekik (legalábbis nem mindegyikőjüknek) nem is maradt ott hely: „az asztal el volt foglalva nőst vényekkel, csak az egyedüli Sándor búsongott köztük” (1891. 08. 30.), „ a club össze ült, Kopcsek hiányzott, helyét egy kicsike [Habe Lujza] foglalta el, nem szép s nem is csinos, csúnya, kis liaisonra [viszonyra] használható; pár szót és meleg pillantást vetettünk, ergó [pontosabban] váltottunk ” (1891. 01. 16.), „ eleinte hely nem volt, később szökött [szokott] helyünkre ültünk [...] . Az asztalhoz két nőstényke ült, az egyik [Zaubek Laura?] csinos, eleinte ignoráltam, de azután nekimelegedtem, s hamarjában megismerkedtem, szép profilja van. Rendezvoust adott.” (1890. 11. 03.), „kimondhatatlan bosszúságomra Lujza is ott volt, és méghozzá ahhoz az asz talhoz ült, amelynél én szoktam” – (1891. 07. 21., kisnapló). Ennél az asztalnál a naplóírónak kialakult egy szokott helye; egy évvel azután, hogy rendszeresen elkezdett járni a Wohlmuth-féle kávéházba, így írt: „ősi helye met elfoglalva, magam búsongtam” (1891. 02. 02.). Azonban lehetett egy korábbi fix helye is, erre az 1891. 11. 05-i bejegyzés enged következtetni: „beültünk régi ablakhelyemre és onnan űztük mókáinkat.” Lowetinszky igen nehezményezte, ha helyére mások ültek: „a helyemet egy öreg asszony foglalta el, azt Riekerrel igyekeztünk kifüstölni, de bizony nem ment” (1890. 04. 09.), „két donna [nőszemély] foglalta el helyemet, kimondhatatlan örömömre ” (1890. 04. 11.), „roppant mérges voltam, [...] mert a helyem foglalták el ”, (1890. 06. 14.), „két dög ült a helyemen ” (1890. 07. 18.). Különösen rosszul eshetett neki, ha ehhez az asztalhelyhez az éppen vele haragban levő barátja telepedett: „Sanyi a helyemet foglalta el, más asztalhoz ültem” (1890. 07. 22.), „ se köszönés, se semmi; kérdeztem, akarnak-e a helyemre ülni hagyni” (1890. 07. 26.), „ Sanyi helyemet fog lalta el, más asztalhoz ültünk” (1890. 08. 31.). Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19–20. században 84
