Levéltári Közlemények, 88. (2017)
In memoriam - Szűcs László (1929-2017) T. Varga György
Figyelmet érdemlő történeti tanulmányokat alkotott (polgári radikalizmus, Jászi Oszkár), több ízben fel is szólították, hogy szerezzen tudományos fokozatot. Erre azonban nem érzett késztetést, mivel mindig a levéltári hivatali feladatokat és a kiadványmunkát részesítette előnyben. (Forrásmunkáinak jegyzéke nem nekrológba való, egyébként pedig könnyűszerrel összeállítható.) Tüzetesen tanulmányozta a magyar forrásközlés történetét és évszázadok során kialakult alapelveit. A forrásközlés címzettje szerinti megközelítésben előnyben részesítette a tudományos igényű kiadványokat az oktatási célú, a népszerű jellegű és a vegyes jellegű forrásközlésekkel szemben, míg a forrásközlés tárgya szerinti szempontból kivált azokat a munkákat becsülte sokra, amelyek egyetlen fondot vagy egy fond körülhatárolható részét (csoportját, sorozatát, netán irattípusát) tartalmazzák. (Noha nem tagadta a több fondból tematikailag összeválogatott iratokat tartalmazó publikációk létjogosultságát sem.) Mindig különös gondossággal járt el az archeográfia módszertani kérdéseinek alkalmazása során. Az a meggyőződés vezérelte, hogy a társadalomtudományok bizalmi válsá -gának korában, szellemi és világnézeti zűrzavarban a tudományos igényű forrás -kiadvá nyok biztos fogódzók lehetnek. Ezzel annál is inkább egyetérthetünk, mivel a gondos archeográfiai megmunkálást nélkülöző, politikai vagy egyéb sandasággal készült forrásközlések nem egyebek, mint relatív tények temetői. A klasszikus hagyományokhoz kapcsolódott, ahhoz a nemes szemlélethez, amellyel Csánki Dezső 1923-ban, a Levéltári Közlemények beköszöntőjében meg jelölte a folyóirat célját: „...az igazság forrásaihoz akar elvezetni.” Szilárd meggyőződésem, hogy hagyatéka eleven, más szavakkal: Szűcs László velünk marad. T. Varga György In memoriam 518
