Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Irodalom - Kémtörténet másként (Majtényi György - Mikó Zsuzsanna - Szabó Csaba [szerk.]: Kémek, korok, életek. Erica Glaser Wallach és Noel H. Field története) Tabajdi Gábor
A kötet mint tudományos-ismeretterjesztő munka, akár oktatási segédanyagként is elképzelhető, egy szeminárium törzsanyagaként különféle irányokba indíthatja el a történet továbbgondolását, alapozhat meg újabb kutatásokat, elemzéseket. Ugyanakkor a jelenkor-történetírás kurrens problémái, vitái kapcsán is muníciót szolgáltathat a propaganda-kutatás vagy a historiográfia kérdéséhez, árnyalhatja a kádárizmus természetrajzát, az ügynökkérdés és kollaboráció témáját, de a megismeréssel vagy a nyelv problémájával kapcsolatos vitákhoz is adalékokkal szolgálhat. A kötet dokumentumai a pártállami propagandának egy nehezen, ezért ritkán elemzett szférájába is betekintést engednek. A tanulmány egyik markáns megállapítása, hogy Noel Field az 1954-es szabadulása után megjelent személyes nyilatkozatait a pártbürokrácia illetékeseivel egyeztetve tette. Bár ennek „bizonyítékaiból” az érthető terjedelmi korlátok ellenére is érdemes lett volna szemelvényeket közölni, a közreadott szövegek így is érzékeltetik az egykori „koronatanú” utólagos megdolgozását, a posztsztálinista beszédmód kialakulását. Sokatmondó szemelvény Field első nyilvános nyilatkozata: a szabadulását követő magyarországi menedékkérelem bejelentése, a Szabad Nép ben 1956 nyarán megjelenő szöveg, majd 1957-ben az ellenforra dalomról szóló nyilatkozat. A kora kádári panelek a fejlődő és szépülő Budapestről hat évtized távlatából, életútjának mélységeit ismerve, igazán abszurdnak hatnak az egykori rab szájából. Ugyanakkor a válogatásban helyet kaptak a későbbi mainstre am-értelmezések alapszövegei. Az Egyesült Államok kormányzati jelentése tömören összefoglalja azokat az alaptéziseket, amelyek a rendszerváltás után a hazai megközelítésekben is meghatározónak bizonyultak. Ilyenek a totalitarizmus-elmélettel kapcsolatos állítások, a sztálini rendszerben meghurcolt káderek (börtönviselt kommunisták) tipizálása, illetve a nyugati társutasokról: a hasznos balekokról, avagy hasznos idiótákról szóló megjegyzések. Külön elemzés tárgya lehetne, hogyan (nem) jelenik meg az erőszak az (ellen)propaganda szövegeiben, a kegyetlen zsarolás, a brutális vallatás mikor milyen eufemizmussal kerül körülírásra. Természetesen Noel Field és nevelt lányának története a sztálini kirakatperekről, azok előzményeiről és utóéletéről szól elsősorban. Az összeállítás révén azonban ez a kézenfekvő perspektíva is meghaladható. Egy lehetséges olvasatban sorsuk a kádárizmus megértéséhez is közelebb vihet. Nem csupán Field és Kádár hasonló (összefonódó) személyes sorsáról van szó: az eszme révén az elvtársaktól kiszabott börtönbüntetés, meghurcoltatás, majd az újrakezdés átéléséről. Kettejük posztsztálinista karakterében benne van az ismételt azonosulás (ld. Field Kádárnak, Kádár Rákosinak írt levelét), de, a kiábrándulásra utaló cinizmus, az ideológia formálissá válása is, amit az elhallgatás, számtalan tabu tesz nehezen dekódolhatóvá. Helyzetük még groteszkebbnek hat, ha ma már tudható, hogy mindennapjaikban az egykori ávósok valóságosan is jelen voltak, akár mint közvetlen munkatársak (Kádár környezetében vagy éppen a Corvina Kiadóban). Mindezzel összefüggésben a kollaboráció és az ügynökkérdés kurrens közéleti és tudományos kérdéseihez is érdekes adalékokkal szolgál az összeállítás: mi számít kémkedésnek, kollaborációnak, árulásnak? A szövegekben, a bemutatott esemény-Irodalom 510
