Levéltári Közlemények, 88. (2017)
A reformáció és magyarországi öröksége - Tuza Csilla: Vallási ellentétek a magyar céhes életben a 18. században
A reformáció és magyarországi öröksége 50 legtöbbször a Vízkereszthez, de akármelyik szent ünnepéhez, vagy Úrnapjához. Ez a céhen belüli megállapodás kérdése volt, amelyet azután a privilégiumlevélbe is belefoglaltak. Mind a céhmester, mind az inas megválasztásakor, illetve felvételekor a Bibliára tett esküt. A céhek nagy gondot fordítottak az erkölcsre és a vallási előírások megtartására.5 Szigorúan büntették, ha valaki káromkodott, ha egymást szidalmazták, ha az utcán hangosan, tiszteletlenül beszélt vagy viselkedett valaki, ha nem ment haza az előírt időben. A középkorban viasszal, később már pénzbüntetéssel is sújtották azt, aki elmulasztotta a vasárnapi misét vagy a körmeneteket. Ugyanígy kötelességük volt a céhtagoknak, hogy gondoskodjanak az elszegényedett vagy elaggott, illetve a betegsége miatt dolgozni nem tudó mesterekről. Előírás volt a céhtagoknak a céhen belüli beteglátogatás, a betegápolás, a temetéseken való részvétel, és ez nemcsak a céhmester, hanem egész háza népe számára kötelező volt. A céhmestert akkor is megbüntették, ha a felesége vagy a legénye mulasztotta el e kötelességek teljesítését. Mivel a céh tagjai ily módon is segítették egymást, a céh szociális védelmet jelentett a beteg, elszegényedő, inast már tanítani nem tudó mesternek vagy özvegyének, családtagjainak. A céhen kívülinek viszont egyedül kellett boldogulnia a közösség gazdasági és szociális védelme nélkül.6 A céhek ilyen jellegű vallá sos-karitatív feladatai nemcsak a katolikus, hanem később a protestáns céhek életében is megjelentek, és 1872-ig ez így maradt. Jóllehet a céhek gazdasági szerepe 1761 után erősen megváltozott, az iparosodás előrehaladtával pedig elvesztették gazdasági-érdekvédelmi szerepüket, ez a vallási-karitatív jelleg, a szociális védelem volt az, ami miatt a felszabadult legények még a 19. században is szerettek volna céhbe kerülni. A 16–17. században a céhek még elsősorban a helyi szükségletek kielégítésére koncentráltak, a területileg szétdarabolt, török háborúk által sújtott országban a céhes fejlődés stagnált, vagy igen lassú volt. Nyilvánvalóan azonban a céhekre is befolyással bírt a reformáció terjedése, nekik is alkalmazkodniuk kellett vallásos Levéltári Szemle, 2015. 1. sz. 57–70. A kassai nyereggyártók 1470-es privilégiumlevelében: „Item wilch mest[er] zou unß [er] liben frauen klost [er] alle quattemper nicht kompt zou der sele messe mit samt seynen hausfrauen zou dem ersten oppit der vorbusset eyn phu[n]t wax fraw vnd auch der man.” Tuza Csilla: Pillanatkép a Gömör megyei céhek életéből az 1730. évben. Gömörország: Az északi magyar peremvidék fóruma, 2013. 2. sz. 2–7. A csetneki kovács céh 1448-as privilégiumle velében: „qui una cum aliis magistris simul deputandis iam dictum altare beati Jacobi cum omni bus pertinentiis scilicet rebus et bonis ipsi altari appropriatis honorabiliter laudabiliter ac fidissime studeant imo debeant conservare.” Magát a céhet is eredetileg a Szent Jakab apostolról elnevezett testvériségnek hívták. Szádeczky-Kardoss Lajos véleménye szerint a céhek többsége eredetileg ilyen vallásos társulásokból, confraternitás okból alakult gazdasági szervezetté. (Szádeczky-Kardoss Lajos: Iparfejlődés és a céhek története Magyarországon . I–II. kötet. Budapest, 1913, 27.) 5 A céhek vallási szokásairól, részletes leírásokkal lásd Szádeczky-Kardoss: i. m. 6 A kézművesek elszegényedésének vizsgálatához, a céh védelmet jelentő szervezetéről, karitatív tevékenységének jelentőségéről lásd Helmut Bräuer: Verarmungsprozesse im mitteleuropäischen Handwerk während der frühen Neuzeit. In: Szende Katalin – Kücsán József (szerk.): „Isten áldja a tisztes ipart”. Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. Sopron, 1998, 7–18.
