Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Irodalom - A vármegyei hivatalviselők és az országgyűlési követek megválasztása körüli politikai csatározások a reformkori Zala megyében (Választási küzdelmek a reformkori Zala megyében, 1834-1847. Válogatott dokumentumok. Sajtó alá rendezte: Hermann Róbert - Molnár András. Szerkesztette: Molnár András) Sebők Richard
sét, amely historiográfiai és a szövegkiadásokra vonatkozó megjegyzéseket is tartalmaz. Ebből kiderül, hogy a korábban publikált forrásközlések jó része Deák Ferenc, illetve Csányi László tevékenységére és levelezésére koncentrált. Továbbá komoly figyelmet kaptak a fentiek mellett a paszkvillusok (gúnyversek), valamint az 1825–1848 közötti diétai követutasítások és követjelentések is. Mint a bevezetőből – amely a fentebb említett részleteken túlmenően a kötet forrásszövegeinek tartalmi kivonatát tartalmazza szigorúan politikatörténeti narratívába ágyazva – megtudjuk, más törvényhatóságokhoz hasonlóan, az 1820-as évek elején Zala vármegye, a bécsi kormányzati politikával szembeszegülve, megtagadta az országgyűlés jóváhagyása nélkül elrendelt katonaállítást és adófizetést. A katonai segítséggel letört rendi ellenállás eredménye az lett, hogy Zala megye politikai elitje a rendi-sérelmi politizálás mellett köteleződött el. Az 1831. június 20-i vármegyei tisztújítás annyiban hozott újat vármegyei szinten, hogy ekkor kezdtek kiformálódni azok a politikai csoportosulások, amelyek 1834 és 1848 között meghatározónak bizonyultak. A vármegye országgyűlési képviseletében jelentős eseménynek tekinthető Deák Antal 1833. februári lemondása diétai követi megbízatásáról, aki maga helyett öccsét, Deák Ferencet ajánlotta. 1833 végén zalabéri Horváth János császári-királyi kamarás is leköszönt az országgyűlési követségről. De amíg Deák Ferenc megválasztása alkalmával a vármegye szűk és befolyásos elitje eltekintett a pótválasztásra való jelöléstől, a fejenkénti szavazástól, a külsőségektől és a választói tömegek bevonásától, addig zalabéri Horváth esetében a két jelölt – Hertelendy Károly és Kerkapoly István – több száz főt megmozgató korteshadjáratba kezdett. Az 1834. március 11-i közgyűlésen Hertelendy Károly 174 szavazattal többet szerzett vetélytársánál a több mint 2100, voksolásra jogosult nemes részvételével megtartott választáson. Ezek után Hertelendy, az országgyűlési követi győzelmén felbuzdulva, az alispáni széket is meg akarta szerezni. Ezért a diétát néhány hónappal később elhagyta, hogy személyesen vehessen részt az 1834 szeptemberében esedékes restaurációt (azaz vármegyei tisztújítást) megelőző korteskedésben. Az ellenzék a bukott Kerkapoly István helyett Deák Ferencet szerette volna megnyerni jelöltnek, de ő visszautasította a felkérést. Így esett a választás Botka Józsefre. Amint a kötetben olvashatjuk: „egy derék, igénytelen, 63 éves öregúrra fanyalodtak, aki egész élet ében semmifajta hivatalt nem viselt, sőt, akit talán száz ember sem ismert, miután soha nem jelent meg a nyilvánosság előtt, hanem teljesen magának élt egy félreeső vidéken; csupán ezen tulajdonságok, amelyek alkalmassá teszik őt arra, hogy vezetve legyen, éppen jók voltak; emellett a jóembernek tekintélyes vagyona, valamint egy olyan felesége van, akinek legnagyobb szenvedélye a vendégül látás.” (Orosz Ferenc levele a testvéréhez, Orosz Józsefhez, 42–43. o.) A két jelölt személyének meghatározása után megkezdődhetett a választási küzdelem. „Rövid időn belül mindkét párt részéről egymást érték a pompás lakomák, szekereken hordták a megvendégelt nemeseket, némelykor pedig még napibért is fizettek nekik, így végül az győzött, aki többet tudott áldozni a megvesztegetésre. [...] A korteskedés méreteit jellemzi, hogy Irodalom 490
