Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Irodalom - A szomszéd tükrén keresztül (Hornyák Árpád: A Horthy-korszak Magyarországa jugoszláv szemmel. Délszláv levéltári források Magyarországról, 1919-1941) Fiziker Róbert
ságához vezető diplomáciai előkészítés után magyar csapatok vonultak be a Délvidékre. Ezzel összefüggésben a szerző meglehetősen határozott álláspontot képvisel. Szerinte „naivitást tükröz az az elvárás, amely egy kétségbeesett, összeomlás szélére sodródott politikus búcsúlevele nyomán és az érthetően saját érdekeit szem előtt tartó londoni kormány elmarasztaló ítélete alapján kéri számon a magyar kormányon a német kérés teljesítését”. Ehhez azt is hozzáteszi, hogy „meglehetősen életsze rűtlen lett volna”, ha Magyarország a „tőle erővel elvett területek” visszaszerzéséért nem élt volna a kínálkozó lehetőséggel. Annyit elismer, hogy „morális szempontból elítélendő tettről” van szó, de „tudjuk jól, hogy a morál és a politika gyakran járnak külön utakon”. Meglátásom szerint ez minimum vitatható, de legalábbis árnyalha tó megközelítés. Teleki nem egy „begyepesedett, öreg úr” volt, ahogy a németek kez detben vélték, hanem az aggályait hangoztató, sőt, ezek miatt a lemondását is bejelentő (majd visszavonó) magyar miniszterelnök, aki tisztában volt azzal, hogy a nyugati hatalmakat nem lehet leírni, és a németek nem nyerhetik meg a háborút. Ezért aztán a magyar kormány csak a vélt nemzeti érdekből cselekedett, de valójában – Ormos Máriával együtt vallom – „belehullott a náci tervek csapdájába” . A válogatás bevallottan és más, hasonló gyűjteményhez hasonlóan szubjektív, legalábbis a közlésre szánt, relevánsnak tekintett dokumentumok szelektálása terén, ugyanakkor mindez a szerző szándéka – és meglátásom szerint is – bármiféle tendenciózusságtól mentesen történt. Ez alól tán egy témakör jelent kivételt, a Habsburg-restauráció, illetve a két világháború közötti legitimista mozgalom bemutatásával és megítélésével foglalkozó viszonylag jelentős számú dokumentum. De ez – a korábbi éveknek a „néhány nyugdíjas” , illetve „papok és nők” által forszírozott legitimista politikát egy kézlegyintéssel elintéző álláspontja után – örömteli, talán a magyar történettudomány új irányát jelző és e sorok szerzője által is támogatott fejlemény. A dokumentumokat, olykor a tévedéseket és a rosszul informáltságból fakadó hamis információkat, vagy éppen az éles szemű meglátásokat mintegy félezer, főleg életrajzi adatokat közlő magyarázó jegyzet pontosítja. Az előszó végén annak a meggyőződésének ad hangot a pécsi történész, hogy a dokumentumgyűjtemény alapul szolgál majd a két ország gazdasági, kulturális és politikai-diplomáciai kapcsolatai múltjának jobb megértéséhez, és új kutatások kiinduló pontjául szolgálhat, nem elsősorban Jugoszlávia irányában (azt nyilván szeretné továbbra is saját terrénumának tekinteni), hanem talán más országok vonatkozásában is. Az előbbiről meg vagyok győződve, az utóbbival kapcsolatban pedig, ha csak rajtam múlik, kedves volt kollégám nyitott kapukat dönget. Fiziker Róbert Irodalom 488
