Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Mérleg - Csiky Annamária: Iratértékelési munka a magyar levéltári szakirodalomban
Körmendy szerint az iratok tartalmi elemzésén alapuló értékeléskor a történeti érték meghatározása szubjektív. Itt felveti a proveniencia-, illetve a pertinenciaelven alapuló értékelések előnyeit, és amellett foglal állást, hogy bár a proveniencia-elv segítségével sem lehet megállapítani a történeti értéket, mégis az a semlegesebb, mivel nem a tartalomra koncentrál, hanem a funkcióra és a tevékenységre, „tehát arra az információterületre, amelyre a levéltárosnak »jogosultsága« van ”. 30 A levéltárügy jogszabályi kereteinek változásában mérföldkőnek tekinthető az 1995. évi LXVI. törvény, amely a mai napig alapjaiban határozza meg a levéltári szakemberek munkáját és ezzel párhuzamosan a gondolkodásmódjukat is. A törvény életbe lépését követő első évek tapasztalatai alapján szükséges volt a forrásértékkel, a levéltári értékkel kapcsolatban kialakított szakmai álláspontok újragondolása is. Az 1999. augusztus 23–26. között Kecskeméten megrendezett levéltári egyesületi vándorgyűlés egyik fő célkitűzése a levéltárak iratértékelési és selejtezési gyakorlatával kapcsolatos tapasztalatok összegzése volt. Szegőfi Anna a vándorgyűlésen elhangzott előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy miután a jogszabályokban általánossá lett a maradandó értékű iratokkal kapcsolatban a viszonylag rövid idő, 15 év utáni levéltárba adási kötelezettség, a levéltáraknak alapvető érdeke, hogy gyorsan és egyértelműen állást foglaljanak az illetékességükbe tartozó szerveknél keletkező iratok forrásértékével kapcsolatban. Az 1969. évi levéltári tvr. az irattári tervek kidolgozásáról és bevezetéséről is rendelkezett ugyan, de a szerző úgy vélte, „ez az értékelés elég sajátos, mert levéltári elméleti munka eredménye, aminek a végrehajtását azonban az iratképzőkre bíztuk.”31 Az előadó kiemelte, hogy fontos lenne sort keríteni a nem selejtezhető kategóriába tartozó iratok felülvizsgálatára is. Ez azért kiemelkedően fontos, vélte, mert van néhány olyan irattípus, amelyeket a nem selejtezhető kategóriába sorolunk, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ezek adattartalma időközben megváltozott. Erre Szegőfi példának hozta az adófőkönyveket és az iskolai anyakönyveket. Az adófőkönyvek korábban olyan információkat is tartalmaztak, amelyek alkalmasak voltak egy község társadalmának, szociális és gazdasági helyzetének bemutatására, azonban ezeknek a nyomtatványoknak az adattartalma időközben minimálisra csökkent. Szegőfi arra is rámutatott, hogy az irat fizikai állapota is lehet a selejtezés oka, amennyiben olyan állapotban van, hogy az információértéke elveszett, vagy el fog veszni a közeljövőben.32 Szegőfi nézeteinek alátámasztására a kárpótlással kapcsolatos levéltári adatszolgáltatást is példának hozhatjuk. A kilencvenes években lezajló kárpótlási eljárásokhoz a levéltáraknak rengeteg adatot kellett szolgáltatniuk az állami hatóságok és a kárpótlásban érintett magánszemélyek számára. Az esetek jelentős részében olyan Iratértékelési munka a magyar levéltári szakirodalomban 431 30Körmendy: i. m. 42. 31Szegőfi: i. m. 15. 32Uo. 23.
