Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Mérleg - Csiky Annamária: Iratértékelési munka a magyar levéltári szakirodalomban
A forrásérték (levéltári érték) fogalma A forrásérték, illetve bizonyos szerzőknél a levéltári érték fogalmának definiálása a selejtezési, iratértékelési munka legfontosabb és megkerülhetetlen összetevője. Rendkívül érdekes, hogy az elmúlt évtizedekben a kérdéssel foglalkozó levéltárelméleti szakemberek hogyan, milyen szempontokat szem előtt tartva próbálták meghatározni ezt a fogalmat. Jánossy Dénes a negyvenes évek elején az iratok értékelésénél a fölé- és alárendeltség mérlegelését tartotta a legfontosabbnak.21 Az ekkor megjelent szemlélet, tehát az iratoknak elsősorban a fondképző oldaláról történő megítélése, később is folyamatosan jelen lesz a vonatkozó levéltárelméleti irodalomban. Baraczka István megközelítésében az iratanyagok kétféle értékkel rendelkezhetnek: ügyviteli és levéltári értékkel. Levéltári érték Baraczka szerint akkor keletkezik, amikor valamilyen tényt vagy viszonyt dokumentáló adat följegyzést nyer az iratanyag keletkezése során. Az ötvenes évek közepén kialakult szakmai elgondolás szerint a kétfajta érték távolról sem zárja ki egymást, hiszen a szerző szerint „a levéltári érték tartalmilag összetett fogalmát kibontva, magában foglalja az iratanyag tudományos-politikai, gyakorlati és jogi értékét.”22 A hatvanas évek elején Vörös Károly az ügyirat értékelésekor szintén magára a fondképzőre helyezte a hangsúlyt. A levéltári forrásértéket szerinte elsősorban az iratot keletkeztető szerv tudományos, politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális jelentősége szabja meg. Az egyes iratok értékének mérlegelésére csak a fondképző jelentőségének pontos meghatározása után kerülhet sor, és ekkor is (immár a konkrét ügyirat szintjén) a fentebb említett tudományos, politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális értékeket kell gondosan számba venni.23 Schneider Miklós, Vörös Károlyhoz hasonlóan, komoly figyelmet szentelne a fondképző jelentőségének meghatározására. A forrásérték és a selejtezendő iratanyag meghatározásakor a feladat elsősorban az, hogy „azt a minimumot tudják kiszelektálni a hatalmas méretű irattermésből, amely a legjobban reprezentálja az illető szerv tevékenységét” – írja. Csak azok az iratok maradjanak meg tartósan, amelyekből „korunk, annak legjellemzőbb vonásai” a kutatók számára legkönnyeb ben megismerhetőek és »reprodukálhatóak«” . 24 A nyolcvanas évek közepén Varga János az ún. történeti érték fogalmát (amelyet a hatályos jogi szabályozás az 1995. évi LXVI. törvény megjelenéséig használt) próbálta meg újraértelmezni. Véleménye szerint a történeti értékű iratok kettős értékkel rendelkeznek: eszmei és piaci értékkel. Álláspontja szerint az ebbe a kategóriába tartozó iratok mindvégig megőrzik történeti, tehát levéltári forrásértékkel Iratértékelési munka a magyar levéltári szakirodalomban 429 21Jánossy: i. m. 45. 22Baraczka: i. m . 67. 23Vörös: i. m. 65. 24Schneider: i. m. 508.
