Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Mérleg - Csiky Annamária: Iratértékelési munka a magyar levéltári szakirodalomban
Mérleg 426 Az ötvenes évektől a megváltozott jogszabályi keretek miatt drasztikus mértékben növekedett a közlevéltárak által átvett iratok mennyisége. Nem véletlen, hogy ekkortól valamennyi levéltárelméleti kérdés reflektált a levéltárba kerülő hatalmas mennyiségű iratanyag miatt kialakult gyakorlati problémákra. A levéltári értékhatár elméleti kérdését értelmező írásokban a legfontosabb szempont, illetve cél a rohamos mértékben gyarapodó levéltári gyűjtemények kezelhetőségének biztosítása lett. A hatvanas évek elején Vörös Károly ennek megfelelően az Alapelvek az irat anyag levéltári feldolgozásához című cikkében 5 az ügyiratok selejtezésének célját a helymegtakarítás mellett azok levéltári kezelhetőségében látta, amikor így fogalmazott: „A selejtezés célja a semmilyen célból fel nem használható adatokat tartal mazó iratok kikülönítése és eltávolítása révén a levéltári anyag őrzésének és felhasználhatóságának megkönnyítése és hatásosabbá tétele.”6 Schneider Miklós 1974-ben megjelent, Értékminimum – forrásérték című cik kében7 a levéltárosok előtt álló legfontosabb feladatnak azt tartotta, hogy a levéltár őrizetébe került, és az oda folyamatosan bekerülő iratanyag minőségét állandóan „javítsák”, azt egyre koncentráltabbá és egyre használhatóbbá tegyék, megszabadítva a tartósan megőrzésre kerülő levéltári fondokat „az értéktelen elemektől.”8 A selejtezés mint levéltári tevékenység elméleti megközelítése A levéltárelméleti irodalomban folyamatosan kristályosodott ki a selejtezés és az iratértékelés mint önálló (és általában belső) levéltári szakmai tevékenység. Abban azonban már a kezdetektől teljes volt az egyetértés, hogy a levéltári szakma egyik legfontosabb, legnagyobb felkészültséget igénylő részterületeiről van szó. Bánrévy György 1939-ben született tanulmánya elején utalt Szabó István A magyar levéltárvédelem kérdése című munkájára, 9 amelyben a következő gondolat is szerepel: „Kétségtelen, hogy a selejtezés nemcsak a legnagyobb óvatosságot és szé leskörű erudíciót igénylő, hanem a legnehezebben körülírható levéltári munka.”10 A selejtezés definiálására először Baraczka István vállalkozott, amikor a következőt írta: „Az értéktelen darabok meghatározását, azaz a készlet darabjainak érté kelését, elbírálását, valamint kiemelését, eltávolítását nevezzük selejtezésnek.”11 A hatvanas évek legfontosabb eredménye e téren a durva és finom selejtezés fogalmának pontos meghatározása volt. Ezekben az években jelent meg Ort János 5 Vörös Károly: Alapelvek az iratanyag levéltári feldolgozásához. Levéltári Szemle , 1962. 3–4. sz. 50–66. 6 Uo. 64. 7 Schneider Miklós: Értékminimum-forrásérték. Észrevételek néhány új irattári tervhez. Levéltári Közlemények, 1973–1974. 505–514. 8 Uo. 505. 9 Szabó István: A magyar levéltárvédelem kérdése. Levéltári Közlemények , 1931. 151–225. 10Szabó: i. m. 178. 11Baraczka: i. m. 57–58.
