Levéltári Közlemények, 88. (2017)

Mérleg - Bernád Rita Magdolna: A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár gyűj tőközpontj ai

401 BERNÁD R ITA A GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZMEGYEI LEVÉLTÁR GYŰJTŐKÖZPONTJAI A gyűjtés kezdetei és indokoltsága A Gyulafehérvári Érseki- és Főkáptalani Levéltár fondjainak az 1990-ben megkez­dett rendezési munkálatai befejezésekor, a Főegyházmegyei Levéltár állagainak kialakulását követően, már 2001–2002 között történtek alkalmi iratbegyűjtések az érseki levéltári központba a Gyulafehérvárhoz földrajzilag is közelebb eső szór­ványplébániákról (Gyulafehérvár, Verespatak, Abrudbánya, Topánfalva, Magya ri -gen, stb.). A proveniencia alapú egységes rendezési elv jegyében, a történelmi múlt írásos emlékeinek megmentésének céljából, 2003-ban a Gyulafehérvári Érsekség közpon­tilag is elrendelte a plébániai levéltárak összegyűjtését. A Főegyházmegye érseke körlevélben közölte papjaival a gyűjtőlevéltárak felállítását.1 A gyűjtőkezdeménye ­zés nem tekinthető új keletűnek, hiszen a püspökelődök már adtak ki az elmúlt századok folyamán is hasonló, történelmi emlékekről gondoskodó rendelkezést. A korábbi, tudománypárti és értékgyűjtő beállítottságú erdélyi főpapok közül a leg­kiemelkedőbbeket említjük: a könyvtáralapító és tudománypártoló Batthyány Ignácot (1741–1798), valamint a nagy műveltségű és múzeumszervező Mailáth Gusztáv Károlyt (1897–1938). Batthyány Ignác széles körű tudományos tevékeny­ségéről több szaktanulmányból is értesülhetünk.2 Mailáth püspök az egyházmegyei múzeum elhelyezését a Batthyaneum egyik helyiségében oldotta meg, és a munka szervezése során szintén körlevélben kérte fel papjait, hogy a plébániák műkincseit beküldjék. Ezt a gyűjtést pár évvel később kiterjesztette a kéziratokra, az ősnyom­tatványokra és a régi magyar könyvekre is, azonban tervének az első világháborús zavargások véget vetettek.3 Szűk száz évvel ezután, a 21. század elején a humán műveltségű dr. Jakubinyi György érsek megismételte az intézkedést, ezúttal az írá­sos emlékekre, a történeti levéltári forrásokra összpontosítva. 1 Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár (a továbbiakban: GYFL), Püspöki/Érseki Iratok, 338/2003. 2 Varjú Elemér: A gyulafehérvári Batthyány-könyvtár . Magyar Könyvszemle , 1899. 3–175., 209– 243., 329–345.; Ileana Dârja: Din istoria Bibliotecii Batthyaneum. Etapa I. 1798–1826. In: Apulum . Alba Iulia, 1997, 341–365.; Uő: A Romániai Nemzeti Könyvtár Batthyaneum Fiókkönyvtára. In: Bernád Rita (szerk.): Egyházi gyűjtemények szolgálatában. În slujba colecţiilor ecleziastice. Kolozsvár, 2010, 25–34.; Biro-Hendre Doina (szerk.): Batthyaneum: omagiu fondatorului Ignatius Sallesius de Batthyan (1741–1798). Bukarest, 2011. 3 GYFL Püspöki/Érseki Iratok, 7497/1912.

Next

/
Thumbnails
Contents