Levéltári Közlemények, 88. (2017)

Műhely - Nagy Szabolcs: A Tanácsköztársaság Fejér megyei tisztségviselői ellen indított büntetőperek

311 NAGY S ZABOLCS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG FEJÉR MEGYEI TISZTSÉGVISELŐI ELLEN INDÍTOTT BÜNTETŐPEREK* Bevezetés Ahogy az egész Tanácsköztársaság kérdésköre, úgy az ahhoz köthető személyek büntetőjogi felelősségre vonásának témája is meglehetősen mostohán kezelt terü­lete a rendszerváltozás utáni magyar történettudománynak. Sajnos mindmáig elmaradt a marxista történetírók által papírra vetett megállapítások általános és teljes körű újraértékelése, az események objektívebb alapon történő feldolgozása. A kutatók motivációjának esetleges hiányán túl ennek nyilvánvalóan vannak egyéb okai is. Meglehetősen kevés forrás áll például rendelkezésünkre. Az igazságszolgáltatási szervek korabeli vonatkozó iratai a Magyarország terüle­tén 1944–1945 során zajlott harcok következtében jelentős arányban megsemmi­sültek. Az új rendszerben a mai Politikatörténeti Intézet elődei két hullámban, 1952–1953-ban és 1964–1967 között a még fellelhető iratok összegyűjtésére progra­mot indítottak, melynek során az ország igazságügyi szerveinek irattáraiból nagy mennyiségben gyűjtöttek össze iratokat. A munkálatok során sajnos kiderült, hogy az országban 1919-ben működő 23 törvényszék és ügyészség irattára közül 9 tör­vényszéké és 16 ügyészségé szinte teljesen megsemmisült. Dolgozatom témája szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy ezek között találhatjuk az érintett székes­fehérvári szervek irattárait is.1 Sajnos, mivel a Székesfehérvári Királyi Törvény -széktől semmilyen korabeli segédlet nem maradt fenn, így az nem állapítható meg, hogy az öt, Kádár-korban fellelt peren kívül voltak-e más, hasonló indokból lefoly­tatott perek Székesfehérvárott, mint ahogy természetszerűleg az sem, hogy a kora­beli büntetőperek hány százalékát adták ezek az eljárások.2 A más törvényszékek előtt lefolyt perek vizsgálata3 alapján azonban elmondható, hogy e körülmények ismeretében is fontos tanulságokkal szolgál a fehérvári perek feldolgozása. Egyrészt * A dolgozat az Igazságügyi Minisztériumnak a jogászképzés színvonala emelését célzó programja tá mo ga tá sá val készült. 1 Gecsényi Lajos: Törvényszéki és ügyészségi iratok, mint a Tanácsköztársaság történetének forrá ­sai. Párttörténeti Közlemények , 1968. 14. SZ . 127–138. 2 Az a vonatkozó kutatásaim alapján egyértelműnek tűnik, hogy mindenütt valamennyi érintettet eljárás alá kívántak vonni, így az eredeti perszám nagyságrendileg meghaladhatta a ránk marad­takat. 3 Eddigi munkám során feldolgoztam a Győr, a Moson, a Komárom és a Veszprém vármegyei ese ­teket. Eredményeim publikálás alatt állnak. Káli Csabának köszönhetően a Zala vármegyei esetek feldolgozása is megtörtént.

Next

/
Thumbnails
Contents