Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Deák Ágnes: Vonzások és taszítások - Dessewffy Emil konziliáriusi szerepben, 1859-1860
barátokat. Jósika Samu akkor már távozott az élők sorából, Szécsen számára nem jelentett kérdést a császári megbízás elfogadása, Vay és Somssich Pál (a liberális Eötvös József társaságában) tisztelettudó, de kategorikus nemet mondott, Apponyi György is kérte felmenteni magát, de az uralkodó megfontolásra szólította fel, mire végül Apponyi nehéz szívvel, de belépett a testületbe. Mailáth György és Barkóczy János gróf Apponyi döntésétől tették függővé sajátjukat, így végül meghajoltak a császári akarat előtt. Apponyi május végén értesítette döntéséről Dessewffyt, s kérte, tanácsaival segítse továbbra is őket. A fennmaradt levelezésben azonban nincs nyoma annak, hogy Dessewffy a következő hónapok folyamán ezt megtette volna – a megerősített birodalmi tanács működésének hónapjaiból feltűnően hiányoznak oda s vissza is a levelek.28 A siker csak résnyire kinyílt kapujában A magyar tanácsosok kezdettől fogva nagy energiákkal törekedtek a megerősített birodalmi tanács jogkörének tágítására és jellegének átalakítására. Apponyi és Barkóczy kérték, hogy a leteendő hivatali esküben ne kelljen a testület ügyrendjének megtartására is esküdni, azaz fenn akarták tartani a jogot az ügyrend módosítására – s az uralkodó engedélyezte; majd a testület első ülésén Apponyi kinyilvánította, hogy csak személyes véleményét képviselheti, mivel nincs mandátuma – ami igen merész állítás volt, hiszen azt foglalta magában, hogy az uralkodói kinevezést önmagában nem tekinti elégséges politikai felhatalmazásnak.29 A testület működésében a magyar tanácsosok magukhoz ragadták a kezdeményezést, a pénzügypolitikai kérdések tárgyalása alkalmat nyújtott számukra az általános politikai irányvonal bírálatára. Közben az egyre inkább bizonytalankodó uralkodót Benedek kormányzó is igyekezett befolyásolni, s immáron a miniszterek közül is néhányan úgy látták, Magyarországon elkerülhetetlen a korlátozott jogkörű alkotmányos intézmények bevezetése, hogy el lehessen kerülni azok bevezetését a birodalom központjában, illetve a Magyarországon kívül eső tartományokban. Az erről folyó vitában mintegy közvetítő javaslatként indítványozta Leo Thun gróf vallás- és oktatásügyi miniszter, hogy mindkettőt elkerülendő, inkább a megerősített birodalmi tanácsot lássák el némi alkotmányos színezettel, s nyilvánítsa ki az uralkodó, hogy költségvetési és adóügyekben a testület „beleegyezése” („Zustim -mung”) szükséges a törvényalkotáshoz, új adók kivetéséhez, adóemeléshez, új államhitelek felvételéhez. Ferenc József, miközben kijelentette, hogy alkotmány Vonzások és taszítások – Dessewffy Emil konziliáriusi szerepben, 1859–1860 249 28Apponyi levele Dessewffyhez, Bécs, 1860. máj. 17., meg nem nevezett személy [Vay] levele Dessewffyhez, 1860. máj. 21. MNL OL P 90 5/e; vö. Idősb Szőgyény-Marich László országbíró emlékiratai, III. 34. 29Vö. a miniszteri konferencia üléseinek jegyzőkönyve, 1860. máj. 29., 1860. jún. 2. In: Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848–1867. Abteilung IV: Das Ministerium Rechberg. Bd. 2. 6 März 1860 – 16. Oktober 1860. Bearbeitet und eingeleitet von Stefan Malfèr. Wien, 2007, 216., 229., vö. Berzeviczy: i. m. III. 100–117.
