Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Levéltári kutatások - módszertan és gyakorlat - Bariczné Fenyő Noémi: A Schwan-Bovier család nyomában - ötletek kezdő genealógusoknak
179 BARICZNÉ F ENYŐ N OÉMI A SCHWAN-BOVIER CSALÁD NYOMÁBAN – ÖTLETEK KEZDŐ GENEALÓGUSOKNAK Bevezetés Új kutatásom ötlete 2016 júliusában körvonalazódott. Testvérem indítványozta, hogy gyűjtsünk össze minden családfát, amit eddig a hozzátartozóink készítettek, hogy nekünk is meglegyenek. Mikor megszereztünk és lefénymásoltunk mindent, amit megkaptunk, rá kellett döbbennünk, hogy három nagyszülőnk ága szépen ki van dolgozva, azonban anyai nagyapánk, Schwan Lőrinc részéről nincs semmi. Bántott ez a kihagyás, és eldöntöttem, hogy elkészítem a családfáját, így egyedül az ő ágával foglalkoztam. Feltérképeztem édesapjának (Schwan András, 1910– 1998) és édesanyjának (Bovier Katalin, 1915–2001) a rokonságát is. A kutatás elején azonban nem volt nagy célom: csak az ükszüleim összes leszármazottját szerettem volna megismerni a még élő rokonok segítségével. Ősszel bővítettem ki a kutatást, immár az összes fellelhető őst szerettem volna megtalálni, itt oldalágakkal már nem foglalkoztam. A kutatás középpontjában tehát ükszüleim álltak: Schwan Lőrinc és Werner Barbara (más források szerint Borbála), illetve Bovier Jakab és Deutschle Veronika. Mielőtt azonban rátérnék a módszertanra, szeretném röviden ismertetni a család történetét. Nagyapám ősei német területekről költöztek be Magyarország délvidéki falvaiba a 18. század folyamán, mikor fontos volt a háborúk következtében elnéptelenedet helységek betelepítése. Az én rokonaim leginkább a Bácskában található Brestowatz és Filipowa nevű falvakba költöztek, ezeknek a magyar neve Szilberek és Szentfülöp. Eredetileg az utóbbi településre sokkal többen mentek, ám a következő években házasság és költözések útján többnyire mindannyian átkerültek a szomszédos Szilberekbe, a 20. század eleje már itt találta őket – legalábbis közvetlen felmenőim nagy részét. A többnyire mezőgazdaságból élő népesség életében az 1913-as esztendő hozott változást: a kalocsai érsek meghívta őket, hogy műveljék a Hartakékespusztán (egyéb nevei: Érsekharta, Nagyharta) lévő földjeiket.1 A bérlet eredetileg húsz esz tendőre szólt, később azonban még tíz évvel meghosszabbították. Körülbelül ötven család költözött a két faluból a kissé mocsaras helyre, melyet újnak számító mező- 1 A terület térképeit Kuczy Károly gyűjtötte össze és rendszerezte tanulmányában. Lásd Kuczy Károly: A kalocsai érsekség gazdasági levéltár kéziratos térképeinek kartográfiai névtára. I. Érsek-Harta és Szentkirály puszták térképeinek vizsgálata. In: Bács-Kiskun megye múltjából 11. Kecskemét, 1992, 383–464.
