Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Kiss András: „Nem hisszük, hogy a lakótelepi dolgozók csak sör, vagy egyéb ital fogyasztásában találnák meg szórakozásukat”. Munkavégzés és szabadidő-kultúra a Csepel Autógyárban
Az első ötéves terv 1951. évi módosítását követően a hónap végi rohammunkák a Csepel Autógyárban rendkívüli méreteket öltöttek. Ezt látva, a VASAS szakszervezet is vizsgálódott az autógyárban, érdeklődésük középpontjában a kifizetett túlóra és a munkavédelem kérdései álltak. A vizsgálat jelentőségét mutatta, hogy arról Kossa István14 kohó- és gépipari minisztert tájékoztatták, és nem a közvetlen irá nyító szervet, az Autó- és Traktoripari Trösztöt. A jelentés megállapította, hogy a harmadik dekádban, tehát a hónap végén, a rohammunka általános jelenség volt a munkásoknál. A Motorgyár 10. műhelyében például Hatvani János, a 8. műhelyben Gajdácsi István 24 órát dolgoztak. A levél további dolgozókat is megemlített, köztük a Hajtóműgyárban Panyi János szerelőt, Nagy Ágnes munkásnőt, akik a „B” műhelyben 36 órát dolgoztak „egyfolytában”. A legsúlyosabbnak az alkatrészműhelyben dolgozó munkás, Lakatos István esetét tekintették, aki állítólag kedd reggel ment be dolgozni, és péntek estig egyfolytában bent volt.15 Hasonló az előb biekhez Sz. A. interjúalanyom esete is, aki szerelőként dolgozott a vállalatnál, és elmondása szerint a tervteljesítés szükségessége miatt csak „öt-hat órát aludtam az egyik sarokban.”16 Az ő esetében a munkája miatt a hétköznapi szabadidő eltöltése fel sem merült, arra inkább a hétvégén adódott lehetőség. A fentieket alátámasztja a D. I.-vel készült interjúm is, amelyben az interjúalany a vasárnap déli ebédet jelenítette meg szabadidejének „csúcspontjaként”: „Amikor a gyárba mentünk, ott letettek bennünket és aztán nekünk megszűnt a külvilág. Nekünk csak a munka volt a munkahelyen. Akkor nem volt még szabad szombat. [...] Vasárnap kellett megcsinálni a mosást, a takarítást és mindent. Emlékszem, hogy az a megállapodás volt közöttünk Imrével [a férjével – K. A.] hogy vasárnap délben senki nem ülhetett le ebédelni, amíg mindent el nem végeztünk közösen. Akkor leültünk szépen ebédelni. Nem volt szabad szombat. Ez megint egy jó dolog volt, amikor behozták. [...] Nagyon boldogok voltunk és örültünk, nagyon sokat jelentett az életünkben a szabad szombat. Hát olyanok voltunk, mint a rabszolgák. Mert tiszta ruha kellett, enni kellett.”17 D. I. az ’50-es években adminisztratív terü leten dolgozott az autógyárban, és azok közé tartozott, akik szabadidejüket inkább a családjukkal kívánták eltölteni, mint a vállalat által szervezett kultúresten, programokon. Férje, a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművekben dolgozott,18 ő pedig kez Munkavégzés és szabadidő-kultúra a Csepel Autógyárban 141 14Kossa István (1904–1965) kommunista politikus, 1945-ben a Szakszervezeti Tanács főtitkára. 1948 és 1949 között nehézipari, majd ezt követően pénzügyminiszter. 1952-ben kohó- és gépipari, majd általános gépipari miniszterré nevezik ki. 15MNL OL, Magyar Dolgozók Pártja KV Ipari és Közlekedési Osztály iratai (a továbbiakban: M KS-276. f. 95. cs.), 27. ő. e. A VASAS Szakszervezet levele Kossa István részére, 1952. augusztus 6. A teljes dokumentumot közli Kiss András: Egy szocialista nagyüzem, a Csepel Autógyár első lépései. ArchívNet, 13. 2013. 6. sz. http://www.archivnet.hu/gazdasag/egy_szocialista_nagyuzem_a_csepel_autogyar_elso_lepesei.h tml (Utolsó letöltés ideje: 2017. szeptember 16.). 16Interjú Sz. A.-val. Budapest, 2015. Készítette: Kiss András. 17Interjú D. I.-vel. Budapest, 2006. Készítette: Kiss András. 18Később Csepel Vas- és Fémművek.
