Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően menti vitája követett és a koronázás, illetve a közjogi törvények szentesítése zárt le. A tárgyalások második szakaszában pedig 1867 végéig sor került a gazdasági kiegyezés megalkotására is. E hosszú alkotmányos folyamat legtöbb állomása a nyilvánosság előtt zajlott. A tárgyalások egész folyama alatt magyar részről nagy hangsúlyt kapott az ország törvényeire (különösen az 1848-as áprilisi törvényekre), alkotmányos szokásaira és a jogfolytonosság elvére való hivatkozás. A magyar jogi és politikai program meghatározása és következetes képviselete mindenekelőtt Deák Ferenc érdeme. Deák az 1723-ban becikkelyezett régi rendi egyezség, a Pragmatica Sanctio szövegének újraértelmezésével és abból a közös ügyek levezetésével megteremtette azt a „közjogi hidat”, amely a jogfolytonosság talaján elvezethetett a politikai kibontakozáshoz és a polgári alkotmányosság megteremtéséhez.2 Nem hallgathatjuk el azonban azt sem, hogy a nyilvános alkotmányjogi párbeszéd mellett fontos szerep jutott a színfalak mögötti gyakorlati háttértárgyalásoknak is. A bécsi kormányzat Deákkal folytatott megbeszélései ugyanis rendre sikertelenül végződtek: közjogi álláspontját nem sikerült megingatni. Ferenc József ezért arra törekedett, hogy Deákot amennyire csak lehet kikapcsolja a tárgyalásokból. E taktika célja az volt, hogy saját hatalmi jogosítványaiból minél kevesebbet feladva és a 48-as törvényekből minél többet módosítva szilárd belpolitikai viszonyokat teremtsen a birodalom mindkét felében. Minderről Belcredi miniszterelnöknek ezt írta 1866-ban: „Minthogy Deákkal, határozott meggyőződésem szerint, nincs mit csinálni, arra kell törekedni, hogy az Alsóházban találjunk embereket, akiknek van belátásuk, s elég bátorságuk is, az elméleti törvényesség deáki körét áttörni és felemelkedni valamiféle gyakorlati államférfim felfogás álláspontjára. [...] Ezeket az embereket ide, a kormány álláspontjára kell átvezetni és meggyőzni őket Ausztria létfeltételeiről.”3 Valóban léteztek ellentétek a magyar politikusok között, Eötvös József például még a kiegyezés küszöbén is vallotta, hogy a feltétlen ragaszkodás az 1848-as törvényi állapotokhoz az újonnan megteremtett politikai berendezkedést végső soron hamis alapokra helyezi: „Fő bajunk a hamis kiindulási pont, melyet Deák választott, midőn a jog-continuitás elvét állítá fel s az emberekkel elhitette, hogy minden további lépésnek előfeltétele a restitutio in integrum [...] oly dolgoknak, melyek feltarthatatlanok színét akartuk feltartani s midőn a jelennek tagadhatatlan szükségeit kielégíteni iparkodánk, egyszersmind azon jurisfictióhoz [jogi fikcióhoz] ragaszkodtunk, hogy minden, mi által új helyzetünk szükségeinek megfelelünk, semmi egyéb, mint a réginek restaurátiója,”4 ^ Hanák Péter: 1867 - európai térben és időben. Vál. Somogyi Éva. História, Budapest, 2001, 143-168. o. 3 Ferenc József Richard Belcredihez, 1866. febr. 11., Buda. Közli Komjáthy Miklós: Ferenc József a „perfid” Deák Ferencről. Zalai Gyűjtemény 5. Zalaegerszeg, 1976, 345. o. 4 Báró Eötvös József: Naplójegyzetek - Gondolatok (1864-1868). Közzéteszi Lukinich Imre. MTA, Budapest, 1941, 224. és 226. o. (1867. febr. 10-i bejegyzés). 8
