Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Díjazottak
DÍJAZOTTAK A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Pro Archivo Regni-díját, amelyet az intézmény érdekében huzamosabb időn át, kiemelkedő színvonalon végzett munkájáért adományoz a Levéltár főigazgatója, 2016-ban Vetró Ferencné ügyviteli alkalmazott kapta. A díjat 2016. március 1-jén dr. Rácz György országos levéltári főigazgató-helyettes adta át. Vetró Ferencné (Éva) Vetró Ferencné immár több mint 35 éves szakmai pályája teljes egészében az Országos Levéltárhoz, illetve annak előd-intézményéhez kötődik. Munka- viszonya 1979. december 1-jétől folyamatos, ekkor kezdett adminisztrátorként az Új Magyar Központi Levéltárban dolgozni. Tehetségét, felkészültségét mi sem igazolja jobban, minthogy középiskolai tanulmányai során gyorsírásból országos díjat nyert. Vetró Ferencné szakmai munkájának elismeréseként 1993-ban munkatársi címet, majd 2001-ben főmunkatársi címet kapott. Hosszú időn keresztül kiemelkedő munkát végzett az Országos Levéltár vezető beosztású munkatársai mellett. Szakmai elkötelezettséggel végzett több évtizedes kiemelkedő munkájának elismeréseként 2008-ban megkapta a Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított Levéltárért-díjat. A Magyar Levéltárosok Egyesületének azóta is aktív tagja. Vetró Ferencné 1998-tól látja el a levéltári szakfelügyelet titkári feladatait, fontos szerepet vállalva ezzel a szakfelügyelet munkájának koordinálásában, az országos szakmai közéletben is. 2013 óta a Magyar Nemzeti Levéltár Megyei Főigazgató-helyettesi Titkárság munkatársa. Szakmai tapasztalataival, munkatársi kapcsolataival, precíz munkavégzésével, munkabírásával, problémamegoldó képességével jelentős mértékben hozzájárul a szervezeti egység eredményes működéséhez, a megyei tagintézmények munkafeladatainak koordinálásához, a megyei levéltárak munkatársaival való eredményes kapcsolattartáshoz, s így közvetett módon az integrációs folyamat elmélyítéséhez. Mindemellett Vetró Ferencné közvetlen és nyitott személyisége, dinamizmusa, optimizmusa és emberségessége, illetve évtizedes munkatársi kapcsolatai révén nélkülözhetetlen feladatot vállal a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára munkatársi közösségének életében, a nyugdíjas munkatársakkal való kapcsolattartásban, a közösségi programok szervezésében. 389