Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Irodalom
I hez visszatérve nagyobb stabilitást elérni a nemzetközi kapcsolatokban. A könyv ezt az időszakot vizsgálja elsősorban a bilaterális kapcsolatok elemzésén keresztül, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a hasonlóságok mellett a markáns eltéréseket is megértsük. A szerző a tárgyalt időszakot kisebb szakaszokra osztotta. 1944-1945 az „illúzió időszakát” jelentette Nyugaton és Keleten egyaránt, de hamarosan kiderült, hogy az új világot a nagyhatalmi realitások fogják meghatározni. 1946-1947 között a nehézségek csak növekedtek, és egyértelművé vált, hogy a Kelet- Európával, illetve ezen belül Magyarországgal történő kapcsolatépítést Moszkva érdekei határozzák meg. Az 1947-1953-as időszakban a klasszikus hidegháború realitásai között lehetett kapcsolatot építeni, miközben 1953-1956 között a „kis enyhülés” határozta meg a realitásokat. Láthatjuk, hogy a folyamat 1956-ban nem szakadt meg, és az 1956-1963, illetve az 1963-1968/69 közötti időszak tanulmányozásával lehetne az események fonalát továbbvinni, akár egy második kötet formájában. A kötet szerkezeti felépítése világos, könnyen áttekinthető. A szerző a könyvet négy részre osztotta, ezeken belül olvashatjuk a bilaterális kapcsolatokra, illetve a térség irányába - a francia politikára fókuszálva - megnyilvánuló diplomáciai tevékenységre vonatkozó részeket. Az egyes részek előtt bevezető, míg a fejezetek végén rövid összefoglaló olvasható. A könyvet részletes szakirodalmi jegyzék és a felhasznált források (publikált és nem publikált) jegyzéke egészíti ki. A szerző arra törekedett, hogy a kapcsolatokat mélységeiben mutassa be, főként a politikai, a diplomáciai és a kulturális kapcsolatépítésre fókuszálva, ami nagy kihívást jelentett a két oldal szereplői számára, hiszen az ideológiai konfliktusok közepette ezeknek komoly jelentőségük volt. Ehhez hozzájárult az is, hogy Franciaországban és Belgiumban egyaránt jelentős szerepet játszott a kommunista ellenállás, és a kommunista pártok 1945 után is meghatározó szerepet töltöttek be a belpolitikában. Svájc ebből a szempontból nézve kivételesnek számított, a svájci-szovjet kapcsolatok ugyanis 1945 után átalakultak, amikor is a szovjet csapatok „veszélyesen” közel kerültek a semlegességét megőrizni kívánó, az egykori náci Németországgal is jól együttműködő országhoz. Mindez azt eredményezte, hogy Svájc számára felértékelődött Kelet-Közép-Európa, és azon belül a földrajzilag viszonylag közel elhelyezkedő Magyarország. Ezzel párhuzamosan a hagyományos egyházi kapcsolatok is fontosak maradtak egészen 1949- ig, legfőképpen Svájc és Franciaország esetében. Fejérdy Gergely részletesen, országonként elemzi a kétoldalú kapcsolatokat, bemutatja a hasonlóságokat és az eltéréseket, az egyedi sajátosságokat, miközben mindezt a kelet-közép-európai régió egészéhez viszonyítva vizsgálja. A fő vezérfonalat azonban Franciaország és Magyarország kapcsolatai jelentik, amihez a kisebb frankofón „testvérek” is alkalmazkodtak, és azt viszonyítási pontként kezelték. A három frankofón ország számára ugyanis egyaránt fontos volt, hogy Németország „hátában” kapcsolatokat építsenek ki. Erre először 1944-1945 után Irodalom 379
