Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben
I Ausztriában a belülről meglehetősen megosztott liberális Alkotmánypárt ugyancsak fokozatosan kiszorult a hatalomból és 1879-ben a konzervatív erők által dominált „vasgyűrű” koalíciója vette át a kormányzást. Mind Magyar- országon, mind Ausztriában tehát a liberális eszmék helyett a pragmatikus és hatékonyabb kormányzásé lett a főszerep. „Mi magát az államot akarjuk megtartani, mi nem az egységfelbomlasztását akarjuk és ezért kimagasló állami értelemben konzervatív párt vagyunk” - vallotta a liberális Plenen44 Hasonlóan fogalmazott a magyar szabadelvű Grünwald Béla is: „A jövő nemzedék jobban fogja magasztalni politikai bölcsességünket, ha egy kompakt, erős államot fog tőlünk örökölni, néhány szabadelvű intézmény nélkül, mintha szabadelvű intézményeket hagyunk rá, a magyar állam nélkül. ”45 A két évtizedes átmeneti nyugalmat a Lajta mindkét oldalán mély politikai válság követte, a kompakt és erős állam tervét - itt nem tárgyalható - komoly kihívások érték, a közös intézmények és a „nemzeti” parlamentek hosszabb időszakokra működésképtelenné váltak, mindez pedig rombolólag hatott a rendszer támogatottságára. Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben Összegzés A vizsgálati szempontok elemzése után úgy véljük - Guglielmo Ferrero elméletét alapul véve hogy a kiegyezés politikai rendszere nem rendelkezett teljes legitimitással, legfeljebb a prelegitimáció fázisában működött. Ferrero szerint a prelegitimáció egy olyan előkészítő állapot, amelyben a politikai rendszerek kísérletet tesznek annak elérésére, hogy a társadalom legalább egy része aktívan azonosuljon az új hatalom céljaival, intézkedéseivel (Ferrero e kategóriába sorolja a weimari köztársaságot és a harmadik köztársaságot Franciaországban). A legitimáció kiteljesedéséhez tehát a passzív csatlakozáson túl morális elfogadásra, „érzelmi kikristályosodásra”, szimbólumokon keresztül megnyilvánuló lelkesedésre, megerősítésre van szükség.46 * E fordulatra azonban - álláspontunk szerint - az Osztrák-Magyar Monarchia életében nem került sor. A lelkesedés helyett ugyanis a kiegyezést megkötő feleket a bizalmatlanság jellemezte és félelmeik vezették. Ha nem is értünk egyet Bibó Istvánnak a kiegyezésről és a dualizmus politikai rendszeréről kifejtett átfogó kritikájával, mégis lényegében helyesnek tartjuk azt a megállapítását, miszerint „a megegyező feleket nem a célok és tervek, hanem a félelmek és aggodalmak közössége hozta össze.” A rendszer for44 Zachar József: Az osztrák-német liberális Alkotmánypárt és a politikai hatalom, 1861-1881. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981, 270. o. 4^ [Grünwald Béla]: Felsőmagyarországi levelek a magyar nemzetiséghez (6. levél). Reform, 1872. november 15. 314. sz. 46 Guglielmo Ferrero: A hatalom. A legitimitás elvei a történelemben. Kairosz Kiadó, Budapest, 2001. 21
