Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Pusztulás - újjáépítés - Keresztes Csaba: Az Országos Levéltár Budapest ostromában és a levéltár helyreállítása

Keresztes Csaba: Az Országos Levéltár Budapest ostromában és a levéltár helyreállítása

ban kijelentették, hogy ellenkező esetben a „pótolhatatlan történeti kincsek esetleges pusztulásáért a magyar nemzet színe előtt a történelmi felelősséget nem vállalhatjuk ”.16

Hindy Iván szinte azonnal válaszolt, azonban ekkor már nem adott - talán nem is adhatott - kedvező választ. (A német és a magyar parancsnokság között nem állt fenn egyenlő viszony. A német parancsnokság többnyire csak utólag tájékoztatta Hindyt a döntésekről.)17 Hindy kijelentette: „teljes tudatában annak, hogy az Országos Levéltárban pótolhatatlan levéltári kincsek vannak elhelyezve, mégis kényszerülve voltam ez intézkedés kiadására, amelynek szükségességét mindenkinek, aki ma a budapesti viszonyokat látja és ismeri, be kell látnia. [...] Azt is elrendeltem, hogy az Országos Levéltár mindennemű történelmi anyaga megkíméltessék és ezt védett helyre tárolják. ” Ez utóbbi vonatkozásában hozzátette, hogy az iratanyag áthordására hajlandó munkaerőt biztosítani.18

Választási lehetőség híján ezzel a levéltár élni is kívánt, és szállítási munkára ötven főt igényeltek. Január 25-én a hadtestparancsnokság által küldött osztag az iratanyag értékesebbnek ítélt részét a hadikórházzá átalakított alagsori helyiségből egy másik, ám kevésbé biztonságos raktárba szállította.19 Tehát a teljes iratanyagot nem tudták átmenteni, s ennek okául - mint később írták - „a németek részvétlenségét, illetve rosszindulatát” nevezték meg. „A hidegtől és nélkülözésektől elgémberedett emberek akaratuk végső megfeszítésével is csak az anyag egy részét tudták elhordani. Ahhoz pedig, ami visszamaradt, többé nem lehetett hozzáférni: a németek az ilyen kísérleteket erőszakkal megakadályozták. Az anyagnak ez a része vandál pusztítást szenvedett, s teljesen tönkre ment. ”20

Az ott maradt iratanyag valóban tragikus körülmények közé került. A katonák az iratcsomókat hevedereikből szétszedve és szétszórva, derékaljnak használták. Sok iratot tüzelőként, WC-papírként ért el a végzet. A sebesülteket is iratcsomókra fektették, és a vér, a gennyes váladék a dokumentumokra folyt.21 Némely iraton manapság is láthatóak ilyen eredetű foltok.22

Az esetlegesen összegyűjtött véres-gennyes hulladékot is csupán az udvarra kivezető oldalajtó mellett öntötték ki. A naponta elhalálozó sebesültek

16 MNL OL Y7 3/1945. (1. doboz).

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Budapest, 1998, Corvina Könyvkiadó, 219. o.

18 MNL OL Y7 4/1945. (1. doboz).

19 MNL OL Y7 2/1945. (1. doboz).

20 MNL OL Y7 32/1946. (2. doboz).

21 MNL OL Y7 8/1945. (1. doboz); Jánossy: i. m. 9. o.

22 Az Országos Levéltár későbbi munkatársai között e sorok szerzője személyesen ismert olyan kezelőt, aki az iratcsomók közül előkerült golyókat, aknaszilánkokat gyűjtötte.

91