Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Átmenet és újrakezdés - Mikó Zsuzsanna: Az új jogrend kialakulása: a népbíróságok

Átmenet és újrakezdés Varga a népbíróságok feletti felügyeletet ellátó igazságügy-minisztérium­ban megszervezésre kerülő népbírósági osztályon dolgozók számára felesle­gesnek tartott bármiféle iskolai végzettséget. A népbíróságok vezetői és a népügyészek továbbképzése érdekében csupán ankétok szervezését gondolta szükségesnek, ahol az oktatás nem annyira jogi, mint inkább politikai vona­lon folyt volna. A népbíróságok felállításával kapcsolatban tehát nagyon sok indulat és ér­zelem tört a felszínre, mind mellette, mind ellene sokan hallatták a hangju­kat. Szűcs János népfőügyész, igazságügy-minisztériumi államtitkár foglalta össze a népbíróságok ellenzőinek álláspontját. A legfőbb ellenérvek a követ­kezők voltak: szükség van-e népbírósági eljárásra, lehet-e olyan tetteket bün­tetni, amelyek a népbírósági törvény megjelenése előtt nem minősültek bűn- cselekménynek, nem jogellenes-e a népbíróságok felállítása, értelmezhető-e a háborús bűnösség fogalma. Az 1945. évi VII. törvénycikk által tilalmazott cselekmények jogellenessége a törvény hatályba lépése előtt megítélhető volt-e, milyen jogalapon módosította az elévülési időt a népbírósági jog, mi­ért elfogultak a népbírák, a legsúlyosabb esetekben miért nincs fellebbezési joga a vádlottaknak. Természetesen a háborút követően Magyarország a szűk külpolitikai moz­gástere miatt nem is mérlegelhette, hogy fel akar-e állítani ilyen típusú jog­szolgáltatási szerveket, hiszen a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásával kapcsolatos eljárások lefolytatására a nagyhatalmak kötelezték az új magyar kormányt. A későbbiekben azonban kiderült, hogy ez a kezdetben kifejezetten ideiglenesnek szánt intézmény nagyon jól használható a napi po­litikai célok megvalósítására is. így kerülhetett be a közös munkáspárti kor­mányprogramba 1947. szeptember 28-án a népbírósági rendszer átszervezé­sének szükségessége mellett azon szándék deklarálása is, hogy véglegessé kellene tenni a népbíróságok működését. * A népbíróság ítélkezésében meghatározó jelentősége volt a népbírák szemé­lyének és egyéniségének, mivel a népbírósági jog elsősorban az ő egyéni meggyőződésükre építette az ítéletet. A népbírói pozícióra alkalmas szemé­lyek kiválasztása a pártok körében mindvégig komoly viták forrását képezte. A gyakorlatban nehezen volt összeegyeztethető, hogy politikailag is megbíz­hatóak legyenek a kiválasztott személyek, emellett még az ítélkezés is zavar­talan és folyamatos legyen. A munka zavartalansága érdekében Major Ákos azt kérte az igazságügy-minisztertől, hogy a pártok csak jelöljék ki a megfe­lelő számú népbírót, a tanácsok összeállítása azonban a népbíróság vezetőjé­nek jogköre legyen. Az igazságügy-miniszter válaszában lényegében elutasí­58

Next

/
Thumbnails
Contents