Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Irodalom - „Mérlegen az ember". A Magyar Nemzeti Levéltár új kiadványai a holokausztról (Csősz László, Erdész Ádám és Kovács Tamás könyveiről) Szécsényi András
Irodalom Megyei Levéltára gondozásában megjelent A Holokauszt Békés megyei történetéből című tanulmánykötet, amely az MNL 2014. június 12-ei gyulai konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változatait foglalja magában. Az Erdész Adám és Kovács Tamás által szerkesztett kis kötet nyolc tanulmánya a megye holokauszt-történetének különféle aspektusaiból nyújt válogatást. Elsőként Kovács Tamás írása (11-31. o.), amely a múlt század politikai antiszemitizmusáról ígér összegfoglaló képet, azonban ennél többet is nyújt: rövid összefoglalást a magyarországi holokauszt mibenlétéről. Kovács írása jó alapot ad az Olvasónak a további írások értelmezéséhez. Bódán Zsolt tanulmánya (32-54. o.) azt vizsgálja, hogy a gyulai Békés című napilap 1938- 1939. évi cikkeiben hogyan jelent meg a zsidókérdés. A szerző által feltárt 413 cikk kvalitatív és kvantitatív elemzéséből egyértelművé válik e közlések tobzódása, valamint a zsidókkal szembeni egyre durvuló hangnem (az újságot a belügyminiszter uszítás miatt 1939 januárjában végleg betiltotta). Bódán helyesen vonja le a következtetést, hogy ez közrejátszott az antiszemita közbeszéd elfogadásához és ezáltal a keresztény többségnek a zsidóság 1944- es tragédiájához való jobbára passzív hozzáállás kialakulásához. Erdész Adám a hazai holokauszt-szakirodalomban sajnálatos módon kisebbségben lévő társadalomtörténeti-mentalitástörténeti témát választott: Gyermekkor a holokauszt idején című írása épp ezért üdítő kivételnek hat nemcsak e köteten belül, de a magyarországi vészkorszak históriáját uraló politikatörténetcentrikus munkák között is. Az „alsó perspektívából” (ez esetben alapvetően két túlélői napló kritikus felhasználása révén) vizsgált gyermekkor kutatása roppant hiánypótló feladat. Erdész írása Békés megyei gyerekek példáján kísérel meg egyfajta fejlődéstörténetet bejárni amellett, hogy beleszövi, miként élték meg életük e szakaszát. Felfogásában és módszertanában is egészen különbözik ettől K. Cseh Edit pozitivista jellegű rövid tanulmánya (77-86. o.), amely a katolikus (de zsidónak minősülő) Gáli Géza gyulai tüdőszanatóriumi orvos és családjának kálváriáját foglalja jól össze, ám különösebb történeti összefüggésekbe ágyazás nélkül. Sáfár Gyula elemzése (87-99. o.) a vármegye zsidó lakosságának vagyoni helyzetét veszi górcső alá, különös tekintettel az 1600/1944. M. E. számú rendeletre, amely vagyonuk bejelentését és zár alá vételét írta elő. Megdöbbentő olvasni, hogy 1944 nyaráig az Auschwitzba deportáltak után Békéscsabán a keresztény lakosoktól „142 üzletre érkezett kérelem 377 személytől. Egy-egy üzletre többen is beadtak kérelmet, illetve előfordult, hogy többen közösen igényeltek üzletet. ” Bár e vagyon mértékét csak becsülni lehet, egyértelművé válik, hogy az 1938-at követő fokozatos „őrségváltás” után 1942-től fogva nemcsak a magyar állam fosztotta ki állampolgárait (e folyamat a náci megszállással hágott tetőfokára), hanem 1945- ben a szovjet megszálló hadsereg tovább pusztította azt, mikor a zár alá vett zsidó letéteket eltulajdonították. Soós Viktor Attila egyháztörténész 374
