Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Forrásközlések - Bandi István: Mementó 1945-1947. Adalékok a magyar-román határ-szakasz második világháború utáni történetéhez
Bandi István: Mementó 1945-1947 II. 2. Németh Dezső vezérkari ezredes, a határőrség helyettes parancsnokának nyilatkozata a biharugrai gyilkosságokról [Keltezés nélkül] Nyilatkozat Alulírott, mint az oláhszentmiklósi őrháznál történt halálos végű határesemény kivizsgálását végző román bizottság mellett a román belügyminiszter úr engedélyével közreműködő (asszisztáló) magyar bizottsági tag, büntetőjogi felelősségem tudatában a bizottságnak a folytatólagos jegyzőkönyvben 1947. szept. 4-én 21 órakor az F-37. határkőnél az események lejátszásából levont megállapításával nem értek egyet. Véleményem, hogy az elhalálozott: Rácz Dániel, Muntyán György, Rózsa Sándor és Farkas Ferenc egy helyben kapták a lövéseket, és nem akartak menekülni. Indokolásul felhozom: 1) A román katonák egyöntetű vallomása szerint először a menekülő Szilágyi Lajos és Szokoli Imre után lőttek. Amennyiben az elhalálozottak szökni akartak volna, úgy ezalatt az idő alatt szétfutottak volna, és mindenképpen messzebb kapták volna a lövéseket. A négy elhalálozott a fényképek és a jegyzőkönyvi leírás szerint is nagyjából azon a helyen fekszenek egymás közvetlen közelében, ahol a csoportban ültek. 2) Az elhaltakban talált lövések nagy száma és az, hogy a vallomások szerint ebben a csoportban csak két katona adta le a lövéseit, összevetve azzal, hogy a hullák közvetlen közelben feküsznek egymáshoz, azt mutatja, hogy az elhaltaknak nem volt szándékukban menekülni. Gyakorlatilag is bizonyítható ugyanis, hogy egy felugró és szétszaladó csoportba két nehézkes mozgású és alacsonyabb intelligenciája folytán kevésbé jó reflexszel rendelkező katona nem automata, hanem ismétlő puskából képtelen olyan gyorsasággal leadni a lövéseket, hogy azalatt a menekülök csak egy vagy két lépést, illetve egyáltalán ne távolodjanak el egymástól. 3) Ez gyakorlatilag lejátszással bizonyítható. 4) Ugyancsak rá kell mutatnom arra, összevetve azt, hogy az esemény az esti szürkületben játszódott le, az elhaltakban talált és ellentétes irányból jövő lövésekkel, hogy az áldozatokra nemcsak a katonák által megjelölt helyről és nemcsak a menekülés megakadályozására tüzeltek, hanem az első lövésektől megsebesült, maguktól [sic!] tehetetlen áldozatokra még további lövéseket adtak le. Még artista képzettségű mesterlövészeknél is ki van zárva, hogy az esti szürkületben, amikor pontosan célzott lövés már lehetetlen, a szétugró és 327
