Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Forrásközlések - Kiss András: Kísérletek az üzemek újjászervezésére (1945-1946)
Forrásközlések építéskor Liczkót elbocsájtották, és helyette Pelsőczi nevezetű lett a raktár- nok. Ez már nem akadályozta meg, hogy a Messerschmidt gépekhez használt miniatűr villanymotorokat, műszereket és egyéb értékeket illegális úton a raktárból ki ne szállítsanak. A későbbiek folyamán valószínűleg Liczkót rávették arra, hogy ne lásson, ne halljon és fogja be a száját, ennek ellenében visszakerült előző állásába. A tény az, hogy amikor visszakerült, a raktár felleltározva nem volt. B. cégvezető és klikkje üzelmeiről Liczkó nagyon sokat tudna mondani valószínűleg. Érdekes [és] meg kell említeni Horváth gondnok szerepét. Horváthnak szintén el kellett menni az üzemtől, mert Kató személyzeti osztályvezetővel volt neki ellentéte. Kilépése előtt Horváth gondnok is beletartozott a klikkbe, de közvetlenül a kilépésekor a többiekkel összeveszett, úgyhogy most a Dunai Rep[ülőgépgyár] vezetőit gyűlöli. Tudomásunk szerint Horváth jelenleg a W. M.-ben dolgozik mint pártfunkcionárius. Ajánlatos volna Horváthnak a kihallgatása, mert ezen keresztül sok bűnös dologra fény derülne, amit a Dunai Rep [ülőgépgyár] vezetői a múltban elkövettek. B. cégvezető és klikkje részéről jelenleg eszmei szabotázs folyik, amelynek konkretizálása igen nehéz feladat. Erre következtetni lehet azokból az apró jelenségekből, amelyek a Dunai Rep[ülőgép]gyárnál mutatkoznak (nem takarékoskodnak a pénzzel, szabotálják a munka menetét, a munkásokat túlzott bérkövetelésekre izgatják, stb.). Ebbe[n] a komplexumban B. Sándor cégvezető viszi a vezető szerepet, helyettese és hű társa Kató személyzeti osztályvezető. Ide tartozik még Vághe- lyi főmérnök, K. Jenő, Zsömléi főportás, Szeder elektrotechnikus, dr. Füsti, dr. K-né, N. Valéria, Lászlóné, valamint ehhez lehet még sorolni az időközben elbocsájtott W. Katalint. A komplexumba beépülve nem vagyunk. Az előkészületek folyamatban vannak (környezettanulmány készítése, pressziós anyaggyűjtés, figyelés, stb.). Célszerűnek tartanám indulási pontként H. István volt főgondnok kihallgatását, melyen keresztül a legmegfelelőbb egyén pressziós anyagát ösz- szegyűjtve, [a] beépítést elvégezhetnénk. k. m. f. t. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 3.1.9.-V-113448. Vizsgálati dossziék - Eredeti, gépelt és aláírás nélküli tisztázat. 310