Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Forrásközlések - Csönge Attila: Adalékok és forrásválogatás az 1945-ös földosztás Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei történetéhez

Forrásközlések nisták virágzó mezőgazdaságot és jómódú parasztságot akarnak, melyet a kis- és középparasztok belterjes gazdálkodásának támogatásával, az öntözés, a kertgazdálkodás fejlesztésével kívánnak elérni. Ezek voltak a párt jelszavai, ha úgy tetszik a választási ígéretei, ezekkel kampányoltak az 1947-es válasz­tásokat megelőzően. ígéreteik hitelességének növelése érdekében Jász- Nagykun-Szolnok vármegye élére egy „kommunista parasztfőispánt” is kine­veztek Földi István személyében. Az egyszerű kubikosból lett megyei veze­tőt, aki valóban őszintén hitt pártja programjában, ezt követően minden léte­ző fórumon felhasználták az MKP-n belüli munkás-paraszt összefogás de­monstrálására, a párt parasztprogramjának népszerűsítésére. A választásokat végül az MKP nyerte meg részben a kisgazdapárt felda­rabolása, részben választási csalások révén. Földi István ezt követően is sor­ra írta leveleit felsőbb hatóságainak. Nyárádi Miklós pénzügyminiszternek például ezt írta: „A magyar parasztságnak ezen a mostoha vidéken élő, soro­zatos elemi károkkal küzdő része joggal elvárhatja és el is várja a kormány­zattól, hogy a parasztság iránti segítő szándéka nem csupán szavakban, ha­nem tettekben is megfog nyilvánulni. ”13 Csakhogy a választási győzelem és a politikai hatalom megszerzését kö­vetően az MKP-nak már nem volt tovább szüksége az addigi szavazatszerzést célzó parasztpolitika hangsúlyozására. Sőt, 1948 nyarán már elérkezettnek látták az időt arra, hogy a kisbirtokos gazdálkodás támogatásának addig han­goztatott ígérete helyett a mezőgazdaság szocialista típusú átszervezéséhez is nyíltan hozzákezdjenek. Ennek nyitányaként Rákosi Mátyás miniszterelnök­helyettes az 1948. augusztus 20-i kecskeméti nagygyűlésen már eldöntött tényként közölte, hogy a „dolgozó parasztság felismerte a követendő utat, vállalta a szövetkezést, a kölcsönös segítést és a közös munkát, belátva, hogy a szövetkezés a felemelkedés útja. ”14 1948 őszén a kulákság megfélemlítésé­vel, gazdasági ellehetetlenítésével kezdetét vette a kuláküldözés, hiszen ne­héz lett volna a termelőszövetkezetek diadalát hirdetni, ha közben van egy olyan paraszti réteg, amely önállóan gazdálkodva is megáll a lábán. Jász- Nagykun-Szolnok vármegye élén sem volt már tovább szüksége a pártnak olyan főispánra, aki a tervezett iparosítás helyett „kertvármegyében” gondol­kodik. Ezért, helyzete tarthatatlanságát végül felismerve, 1948 decemberében Földi István maga kérte Rákosi Mátyást, hogy főispáni megbízatásáról le­mondhasson. 13 MNL JNSZML Főispáni iratok IV. 422, 1223/1947. Tiszavidék, 1948. augusztus 28. 272

Next

/
Thumbnails
Contents