Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Történetek, sorsok, legendák - Völgyesi Zoltán: Málenkij robot és a zsidó bosszú legendája Hajdúnánáson

Völgyesi Zoltán: Málenkij robot és a zsidó bosszú legendája Hajdúnánáson ségével szemben semmi kifogás nem merült fel, a bizottság az azonnali fel­mentése mellett szavazott.57 Az antiszemitizmus erősödésére a felszólaló konkrét megnyilatkozásokat idézett, többek közt az utcán, asszonyok szájából elhangzó fenyegető kijelentést: „Majd meglátják a zsidók, hogy mi lesz velük, ha az oroszok kimennek. ” Az internálásoknak is szerepe lehetett a Schlosser elleni ellenszenv kialakulásában. Az internáltak jegyzéke szerint mintegy két tucat hajdúnánási lakost helyeztek közbiztonsági őrizet alá 1945-1947 között politikai okokból, főként nyilasokat, illetve a Baross Szövetség és más szél­sőjobboldali szervezetek hangadó tagjait. Többségüket viszont már Schloss­er leváltása után vették őrizetbe. Egy 1946. március eleji rendőrségi bejegy­zés viszont azt bizonyítja, hogy a Schlosser Jenővel szembeni ellenszenv le­váltása után is fennmaradt: Schlosser két személyt feljelentett az ellene irá­nyuló tettleges bántalmazási szándék miatt.58 1944 végétől Schlosseren kívül két másik zsidó alkalmazottja is volt a haj­dúnánási rendőrségnek, s bár a zsidó bosszúval kapcsolatban legtöbbször Schlossert emlegetik, a két másik személyt is megvádolták. Az egyikük Stuhlberger Dávid, akinek eredeti foglalkozása fuvaros, a másik a festékkeres­kedő Glücklich Sándor.59 Az ő rendőrségi alkalmazásukban is szerepe lehetett a szovjet hatóságoknak. A lakosság egy része viszont kifogást emelt az ő al­kalmazásuk ellen is, miután azzal vádolták őket, hogy meg akarták torolni a zsidóságon esett sérelmeket. Január végén a helyi szervek eltávolították őket állásukból, majd mégis visszahelyezték. A két zsidó nyomozó közül Glücklich vett részt hosszabb ideig a zsidóktól eltulajdonított javak felkutatatásában. Stuhlberger Schlosser leváltását követően átkerült a rendőrség politikai osztá­lyára, s beosztott nyomozóként népbírósági ügyekben folytatott vizsgálatokat 1945 júliusáig.60 Glücklich fél évvel tovább állt a rendőrség alkalmazásában, s 1946 januárjában rendőralhadnagyként szerelt le. A két zsidó rendőrnyomozói tevékenysége tehát féléves, illetve egyéves periódus volt. Főként az időszak kezdete (amikor még Schlosser is állásban is volt) maradt meg úgy a helybe­liek egy részének emlékezetében, hogy ekkor a zsidók uralták a várost. 57 A Hajdúnánási Nemzeti Bizottság 1945. március 13-i ülésének jegyzőkönyve. MNL HBML Hajdú­nánás Nemzeti Bizottsága Iratai 1944-1949 (a továbbiakban: XVII. 4). 5^ Közigazgatási és bűnügyi iktató 1944—1946. MNL HBML A Hajdúnánási Rendőrkapitányság iratai 1944-1946 (a továbbiakban: XXIV. 12). 59 Névjegyzék rendőrökről, 1945. január 10. MNL HBML Pártarchívum, 31. f. 8. e. 9. ö. e. 1944. december elejétől Friedländer Sámuel is dolgozott egy ideig a rendőrségen, ő azonban irodai al­kalmazottként és nem nyomozóként. Közigazgatási és bűnügyi iktató 1944—1946. MNL HBML XXIV. 12. 99 Többek közt ő nyomozott egy ideig az 1945 májusában letartóztatott dr. Igmándy József gimná­ziumi tanár ügyében, aki 1945 előtt szélsőjobboldali nézeteiről volt ismert a városban. 1947 jú­niusában a népbíróság Igmándyt felmentette. MNL HBML XXV.l. Nb. 662/1947. 205

Next

/
Thumbnails
Contents