Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Közlemények - Miskolczy Ambrus: A Vasgárda az 1937 évi romániai választásokon
Közlemények felé. Ez a helyzet sarkpontja."1 Közben már lehetett érezni, hogy a király miután a vasgárdistákat „is egyéni politikájának céljaira akarta felhasználni," az ellene és élettársa ellen elhangzott fenyegetések hatására kemény fellépésre is képes lehet. A kormánypárt is sürgette ugyanakkor az ellenrendszabályokat, de a kormány habozott, és „ez már nem habozás, sőt: céltudatos halogatás." Tätärescu bár a királynak hű kiszolgálója volt, mégis úgy tűnt, „titkos lelki rokonszenvek fűzik" a Légióhoz, annál is inkább, mert testvére román nemzetiszocialista mozgalmat indított. Alapvetően racionális meggondolások vezették, az, hogy a Vasgárda „kitűnő eszközzé válhat a kezében, hogy letiporja egyedül veszélyes alkotmányos ellenfelét, a szabadságot követelő népies Nemzeti Parasztpártot. Titokban tehát még támogatta és elősegítette a Vasgárda tevékenységét, nem számolva azzal, hogy az nem áll meg fele úton, hanem a Parasztpárt lehengerlése utána liberálisokat is célba veszi.. ."2 A kormány azonban kitöltötte mandátumát, és az év utolsó hónapjaiban viszonylag csendes és rendes kampány folyt. Akiket viszont nyomasztott a fasizmus kísértete, számukra az adhatott okot az aggodalomra, hogy a választásokra való előkészületek során, egyre több komoly értelmiségi és katona kötelezte el magát immár nyilvánosan is a Vasgárda mellett. Példa rá a Buna Vestire december 1-jén feltett kérdése: „Miért hiszek a légionárius mozgalom győzelmében?" A válaszok pedig amolyan - olvasni tudóknak szóló - kortesbeszédekként foghatók fel. A vallomások antológiává állnak össze. Tekintélyek seregszemléjének lehetünk tanúi - és az extatikus állapotnak is. Ki miért és hogyan hitt vagy nem hitt a légionárius győzelemben? Elsőként Sextil Pu§cariu nyilatkozott, a kolozsvári egyetem filológia professzora. Ő az erdélyi történeti-nyelvészeti iskola utolsó nagy egyénisége, irodalom- történeti munkássága megkopott, de a román nyelvről írt, 1940-ben megjelent könyve időtálló mű. Ő - egy komoly nyelvész szemében - „az erdélyi méltóság szimbóluma."3 Viszonylag méltóságteljesen közeledett a Vasgárdához. Még 1937. május 1-jén is elmondta egy riporternek, hogy a pornográfia idegen vírus, a politika megront, viszont az ifjúság új hitért való küzdelme teljességgel indokolt, az üldözés pedig a természetes kiválasztódást biztosítja, ezért még hasznos is, évszázadok óta üldözték e népet, „amíg nem lett ura a világ legbüszkébb országának."4 És ezzel megérkeztünk a megújulást hirdető nacionalizmus nagy ellentmondásához: miért is kell megújulnia egy népnek, mikor olyan nagyszerű; ha pedig meg kell újulnia, akkor viszont nem olyan nagyszerű. De aki hisz, azt egyelőre nem zavarják az ilyen kis ellentmondások, amelyek egyébként szétfeszítik a gondolati-érzelmi konstrukciót. December 1-jei nyilatkozatában pedig megvallotta, hogy azóta rokonszenvezett az egyetemi ifjúsággal, amióta az visz1 Spectator, 1937b. 2 Neuer, 1937b. 3 Nicolescu, 1999. 4 M. S„ 1937. 56
