Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Irodalom - Bubryák Orsolya: Családtörténet és reprezentáció A galgóci Erdődy-vár- kastély gyűjteményei MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Bp , 2013 (Ismerteti: Varga Szabolcs)
Irodalom Bubryák a fejezetben bizonyítja, hogy tökéletesen ismeri és érti a barokk kor lényegét. Ennek alátámasztására álljon itt egy mondat: „Erdődy György mecénási fellépésének első megjelenési formái elválaszthatatlanok mély vallásosságától." A vallási motiváció nélkül ugyanis érthetetlen a barokk művészettörténet. Az egyházi alapítványok, tanulmányok és szakrális cselekedetek, amelyek a családi reprezentáció egyik központi elemének számítottak, nem értelmezhetők csupán a világi kapcsolatépítés és státusz értelmezési keretei között. A szomolányi plébániatemplom Lorettói Szűz Mária oltárának megalapítása, a csejtei búcsújáróhely támogatása és a nahácsi Szent Katalin ferences kolostor megalapítása csak a vallási motiváció figyelembe vételével helyezhető el a családi reprezentáció kérdéskörében. Bár alig nyolc oldalban olvasható, a családi őskultusz megjelenéséről írottak fontos megállapításokat tartalmaznak. Erdődy György ugyanis csak az 1730-as években kezdett el élénken érdeklődni a család története iránt, miután a neves ősöktől való leszármazás eddigre feledésbe merült, és több esetben hiányoztak a Bakócz Tamással való kapcsolat dokumentumai. A törekvés alapja tehát birtokjogi természetű volt. Ebből alakult ki a sajátos mecénási reprezentációs program, valószínűleg Esterházy Pál hatására. Ebben Erdődy György segítségére volt Rajcsányi Adám, aki 1738-tól a Magyar Királyi Kamara főlevéltárosaként sok fontos oklevélhez hozzáfért. Rajcsányi a genealógia, címer- és pecséttan megszállott szakértője volt, élete végén már hatalmas oklevélgyűjteménnyel büszkélkedhetett. Ő készítette el 1733-ban az első Erdődy-családfát, amelyet Matthias Ignaz Fidler tíz évvel később reprezentációs céllal megfestett. Rajcsányi tudományos igényét mutatja, hogy a Bakócz előtti generációkhoz nem akart fiktív személyeket hozzáilleszteni, hanem elfogadta a forrásokból kihámozható adatokat. A 18. században a Tropheumhoz hasonlóan készült egy Nemzetségkönyv is, amelyben bal oldalon az egyházi személyek, jobb oldalon pedig a hadvezérek portréi álltak. A két obeliszket egy szalag köti át „sum umbra alarum tuarum" felirattal, amely a Habsburg-házhoz való hűséget jelképezi. Ezt is Rajcsányi készítette, alul pedig a reprezentáció fő színterének számító országok, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia és Magyarország címerei láthatók. Horvátország címeréből kiindulva bukkan elő Szlavónia és Dalmácia címere, majd az egész Magyarország címerébe torkollik. Erdődy György és Rajcsányi kapcsolatából született meg tehát a családtörténet reprezentációban való felhasználásának a programja, amely a galgóci gyűjtemény eszmei alapját képezte. A második alfejezet (41-75. o.) tárgyalja a család felemelkedését és ebben Bakócz Tamás szerepét. Könnyű volt az Erdődyeknek, mondhatnánk, ha a néhai érsek és kancellár vállán kapaszkodtak fel a hatalomba. Bubryák jó érzékkel tett rendet a burjánzó szakirodalomban, elegánsan zárta le az elvarratlan szálakat, hogy a lényegre, Bakócz birtok- és házasságpolitikájára koncentrálhasson. Ez egyáltalán nem könnyű, hiszen az első generációk családtagjaival kapcsolatban meglehetősen sok a bizonytalanság. Ennek egyik jele, hogy a szöveg szerint az érsek Ágnes nevű unokahúgát vette feleségül decsei Roh Bernát, ám a családfa szerint - minden bizonnyal helyesen - Ágnes Bakócz testvére volt. A testvérek és unokatestvérek női leszármazottainak a pontos házassági adatait szinte lehetet331
