Levéltári Közlemények, 84. (2013)

Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században

lványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században

kát adtunk el in f. 45. 'Baranyai jobbágyokért fizettem ebből tall. 7'." Az egymáshoz közel álló dátumok azt érzékeltetik, hogy nem egy-két véletlen és jelentéktelen esetről, hanem népes csoportok érkezésének szinte folyamatáról beszélhetünk. Ennek a migrációnak a súlyát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy maga a budai pasa is szükségesnek látta a közbelépést. „Anno 1674. február 12. Hadasdi jobbágyokért, kijüvén vezér urunk csauza, fizettem érettek: Bor hasznából tall. 11. Székbíró Keresztes hozott tall. 7. Csaplároktól tall. 12." „Anno 1677. die 21. Maii. Főbíró Bíró György uram Budán lévén, amely jobbágyokat a baranyai iszpaiak keresnek, azokat a budai hatalmas vezér parancsából városunkból, akiket feltaláltunk, felküldtük Budára." „Nazurnak Pesten az jobbágyok mellett való fáradtságára kéntelenségből fizettünk tall. 140, id est száznegyven. Nazur tihajának adtunk tall. 10. Az szubasáknak fizettünk tall. 10. Deáknak fizettünk tall. I."12 Ezek az igen jelentős kiadások több mint egy évtizeden át terhelték a magisztrátus költségvetését. Már itt feltétlenül utalnunk kell arra, hogy ezen kiadásokkal kapcsolatosan egyetlen sajnálkozó, vagy elmarasztaló megjegyzés nem található a feljegyzésekben! Egyetlen olyan észrevételt sem lelhetünk, amely az ide menekülők és a város lakosai között érdemi ellentétet jelezne. Úgy tűnik, hogy a távoli települések jobbágyaival — a jelentős számú rokoni kapcsolatok miatt is — a szolidaritás természetes volt mind a választott tisztségviselők mind pedig a lakosság részéről. Persze az is valószínű, hogy az esküdtek és a választott tisztségviselők tűrőképességét számottevően növelte, hogy ily módon jelentős olcsó munkaerőhöz jutottak.

A következő néhány évből hasonló jellegű migrációra utaló adatunk nincs. Viszont 1683-tól, a háborús évek alatt ismét olyan mérvű migráció indult meg, amelyre csak az előző századfordulón kényszerült a lakosság. Hogy milyen veszélyt jelentettek a különféle kóbor, főleg tatár segédcsapatok még a jelentős mezővárosok számára is, arról az 1686. április 20-i rablásuk összesítője alapján alkothatunk képet.13 Nem lehet véletlen, hogy 1689-ben a magisztrátus valamilyen céllal összesíteni kívánta, kik tekinthetők a városban törzslakosoknak, és kik a „vidékiek". Mindenképpen feltűnő, hogy a nyilvántartásban a tősgyökeresnek minősített családfők, gazdák száma viszonylag alacsony: 229. Ezzel szemben a vidékieké: 331. Sokat elárul az a tény, hogy az I. tizedben a vidékiek között nyilvántartott Varga Mártonnak az 1688. évi adólajstrom bizonysága szerint háza, szőlője, mezei kertje és négy cselédje is volt, tehát a helyi fogalmak szerint is jómódú gazdának minősült. Aligha kétséges, hogy ingatlanjait nem néhány hónap alatt, hanem több év során szerezte. Annak érdekében, hogy érzékeljük, az ország mely területeiről és milyen arányban kerültek ide családok, személyek, indokolt egy táblázat beiktatása.

12 MNL BKML IV.1508.C. 1666. 201-208., MNL BKML IV.1510.Í. 1671-1672. 19-34.; MNL BKML IV.15101. 1672. 58-66. MNL BKML IV.1510.L 1673. 24-34., MNL BKML IV.1510.L 1673. 58., MNL BKML IV.15101.1673. 61., MNL BKML IV.1508.C. 1677-1678. 343-349., MNL BKML IV.15101. 1677. 42-61.

13 Ezen egyetlen és váratlan támadás során elraboltak: gazda hét fő, hozzátartozó 23 fő, zsellér nyolc fő, cseléd 62 fő. MNL BKML IV.15101.1682. (!) 63-68. Az alkalminak tűnő feljegyzésben a központozás szinte teljesen hiányzik, ez olykor értelemzavaró!

31