Levéltári Közlemények, 84. (2013)

Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században

Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 2 6-17. században

egyéni méltatlankodások rendszeresen ismétlődtek. Tömeges elégedetlenségről, lázadásról azonban nem maradt feljegyzés.

A tanács és a magisztrátus részéről megnyilvánuló szigort számottevően ellensúlyozta egyfajta türelem. Sorra megtalálták annak lehetőségét, hogy a szegényebb adózók terményeikkel, vagy munkájukkal róják le pénzbeli kötelezettségeiket. A kétségtelenül súlyos feszültségek oldását pedig az segítette, hogy nemcsak a döntések meghozatalába vonták be a szegényebb csoportok jelentős számú képviselőjét, hanem még a behajtások igen fontos része is rájuk hárult. Ez részükről egyrészt egyfajta belátást és kíméletet eredményezhetett a sorstársaikkal szemben, másrészt a hatalom gyakorlása révén maguk is — legalább részben — a hivatali szervezettel azonosultak.

Ha nem is a feszültségek oldását segítette, de azokat semmiképpen sem generálta ebben a városban az ekkor az országszerte sajnálatosan erőteljes vallási vita. Mezővárosainkban később sem lett általános az a gyakorlat, amely Kecskemét életében már korán meghatározóvá vált. Mind az egyházi vezetők, főként pedig a tanács — az 1564-ben megkötött egyezség értelmében — igen következetesen fellépett mindenféle felekezeti provokációval szemben. Rengeteget segített a városon belüli feszültségek enyhítésében, hogy az alternációt, a különféle hivatalok betöltése során a katolikusok és a protestánsok között a váltakozást, az egyensúlyt — évszázadokon át — maradéktalanul betartották.

Ugyancsak stabilizáló tényezővé vált az a gyakorlat, ahogyan a jövevényekkel bántak. A migráció a korszak egyik legkeservesebb és leginkább jellegzetes társadalmi jelensége maradt mindvégig. A mezőváros — lakossága számához viszonyítva — ismételten a menekülésre kényszerültek nagy tömegének befogadására kényszerült két évszázadon át. Ezek elszállásolása és ellátása nemcsak a magisztrátusnak, hanem a lakosságnak is komoly gondot okozhatott. Nem szólva a jelentősen megnövekedő fogyasztásról, amely érthetően nemcsak a beszerzést, hanem az árakat is jelentősen befolyásolta. Bár a török hatóság ismételten megtorolta az idegenek befogadását, és nem ritkán a katonai-igazgatási fenyegetésen túl több száz ezüsttallért kellett a magisztrátusnak leróni, a jelentős többletkiadások és inzultusok ellenére sem jelentkezett velük szemben érdemi ellenszenv. Egyetlen megjegyzés, egyetlen ügy sem jelzi, hogy ez társadalmi ütközést eredményezett volna. Tekintettel arra, hogy a háborús veszteségeket és a gyakori járványokat a természetes szaporodás nem volt képes ellensúlyozni, a menekültek jelentős része a veszély elmúltával sem tért vissza lakhelyére, vagy nem költözött más helyre, hanem a város adófizetőjévé vált, letelepedett. Ők meglepően rövid időn belül telket, házat vásárolhattak, közülük sokan mezei kertek kaptak. Pl. Magó Mihály, aki fiatalemberként menekült ide, nemcsak itt gazdagodott meg, hanem e közben különféle közfeladatok megbízásával látták el, és élete delén a város legfőbb tisztségviselőjévé is megválasztották.

E a sajátos tolerancia viszont csak a magyar nyelvű és kultúrájú családokra, csoportokra volt érvényes. Görögöket, rácokat és zsidókat — bár ők is a török, majd a magyar állam alattvalói voltak — ezekben az évszázadokban nem fogadtak be a városba. Ez a korszak az egész magyarság számára a gazdasági, a politikai és a szellemi élet terén történelmének leghosszabb és talán legsúlyosabb válságokkal,

107