Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században
Közlemények A kora újkor keserves századai alatt a többszöri visszaesés ellenére a gazdasági fejlődés nemcsak itt, hanem a „három város" — Kőrös, Cegléd és Kecskemét — mindegyikében figyelemre méltó eredményeket ért el. Ez nemcsak az árutermelés és pénzgazdálkodás vitán felüli erősödésében nyilvánult meg. Az állattartáson belül inkább csak a mennyiségi változások a feltűnőek. A szántóföldi növénytermesztés jelentősége viszont számottevően nőtt, és a gazdálkodáson belüli súlya, szerepe igen komoly előrelépést mutat. Az újabb feltárások azt jelzik, hogy a középkori kezdetekhez képest a gyümölcs- és szőlőtermesztés a társadalom minden rétegén belül rendkívül fontos értékteremtő tevékenységgé vált. A céhes ipar valójában ezekben az évszázadokban honosodott meg, és vált a cívisváros egyik meghatározó gazdasági forrásává. Kecskemét főként kereskedelme révén a török kiűzése után az egységes nemzeti piac kiépülését számottevően segítette. Tehát joggal szólhatunk — ha nem is strukturális változásokról — az egyes ágazatok közötti igen jelentős átrendeződésről. A hódítók megjelenése és a nálunk meglévőnél fejlettebb írásbelisége, szervezettebb, szakszerűbb igazgatása és adóztatása több évtizedre, ha nem is blokkolta, de mindenképpen korlátozta a mezővárosi autonómia működését és fejlődését. Óriási eredménynek mondhatjuk, hogy miközben a központi és a megyei igazgatás teljesen magára hagyta az alsó szintű szervezeteket, a földesurak pedig csak az évenkénti summájuk behajtásáig kísérték figyelemmel hódoltsági birtokaikat, mezővárosaink számottevő része a török közigazgatáson belül is képes volt érdekeiért harcolni, korábbi kiváltságait részben vagy egészében megvédeni, és hász birtokként mezővárosi autonómiáját, magisztrátusát működtetni. Kétségtelen, hogy főként a háborús esztendőkben képtelen volt elhárítani a nagyobb tatár és török katonai egységek zsarolásait, de képes volt követei útján Pozsonyban és Bécsben, Drinápolyban és Isztambulban sérelmeit bemutatni és panaszaik igazát elismertetni. A két birodalom központi hatalmának gyengeségét mutatja, hogy adózóit, alattvalóit egyik sem volt képes az atrocitásoktól megvédeni. A válságos évtizedekben ezek hiányát csak a parasztvármegyék tudták valamelyest ellensúlyozni. Miként erre már utaltunk, 1608 után nemcsak a hódoltságban, hanem még a királyi területen is reménytelenné vált a földesúri függéstől megszabadulni. Ennek hatására a központi hatalom még kevesebb segítséget tudott nyújtani, így a falvak és a mezővárosok kiszolgáltatottsága uraikkal szemben számottevően nőtt. A hódoltság területén a falvak és a mezővárosok életébe történő földesúri beavatkozás főleg a hódoltság utolsó évtizedeiben vált igazán intenzívvé. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy ez idő alatt Kecskemét magisztrátusa kisebb földesuraival szemben eredményesen védte a cívis társadalom érdekeit. Mind a földesúri summának az összege, mind pedig a különféle ajándékok értékének alakulása azt jelzi, hogy csak az országos főméltóságokkal szemben voltak kénytelenek ideiglenesen meghátrálni. Wesselényi Ferenc nádorként növelte csaknem kétszeresére az örökölt summa összegét. Öccse, Wesselényi Pál teljesen jogtalan követelését pedig a város — többek között a kincstár utasítására is — megtagadta, de az Erdélybe szökött és a kurucok generálisává tett főúr közel ezer fős sereggel szállta meg a várost, és addig nem távozott, míg követe102
