Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Irodalom - Stephanus Brodericus Epistulae.
Irodalom jóvoltából valószínűleg mindenképp elkészült volna valamikor, ám a felfokozott érdeklődésnek köszönhetően már idén napvilágot látott. Brodarics István nem volt ismeretlen a magyar történettudomány előtt, a mohácsi csatáról készített leírása miatt mindvégig érdeklődés övezte a pályafutását. Ennek köszönhetően Székely Samu mellett Kujáni Gábor és Sörös Pongrác is foglakozott vele, sőt, leveleinek egy része nyomtatásban is megjelent a 20. század elején. Már ezek alapján valószínűsíthető volt, hogy személyében nem egy „egy könyves" szerzőt tisztelhetünk, és hatása túlmutat azon, hogy csupán egy átlagos humanista írót lássunk benne. Ezt erősítették a 20. század irodalomtörténeti kutatásai is, de Kasza Péter Brodaricsról megjelenő munkái végérvényesen bizonyították, hogy személyében egy nemzetközi szinten is jelentős humanista értelmiségi állt be a Szapolyai János uralmát támogatók körébe. Bár vannak még homályos foltok a család és ezen belül István történetében, elsősorban az okmánytár készítőjének jóvoltából Brodarics a Mohács utáni politikai elit egyik ismertebb tagjának számít. Kasza Péter a hatalmas munkával elkészült kötetben 349 levelet gyűjtött ösz- sze, ezek közel fele korábban ismeretlen volt. Ennyi maradt fenn korunkra, ami a tízezer darabra becsült levelezés nagyságát elképzelve csak egy szűk keresztmetszet. A fennmaradt iratok tartalmát ismerve azonban sajnálhatjuk, hogy ennyire töredékes a korpusz. A leveleket Európa számos levéltárából kellett előásni, Itália városain, Zágrábon és Krakkón keresztül egészen Londonig kellett a kutatónak elzarándokolnia egy-egy forrásért, és az olvasó örülhet, hogy a szerző vállalta ezt a sziszifuszi, látványosnak egyáltalán nem nevezhető munkát. A kötet nyelve latin, az előszó, a bibliográfia és a rövidítések angol nyelven készültek. Ez nem véletlen, ugyanis Brodarics nemzetközi figyelemre tarthat számot, humanistaként, főpapként és diplomataként egyaránt. Örömteli, hogy a magyar történettudomány újabban ismét nagyobb jelentőséget tulajdonít a magyar nyelvet nem beszélő külföldi szakma érdeklődésének, mert a hazai eredmények csak így épülhetnek be egy tágabb kontextusba. Brodarics levelezését ugyanolyan eséllyel forgathatja bárki, aki beletartozik a humanista Respublica litteraria- ba, azaz tudja értelmezni a latin szövegeket. Az első tíz levél Brodarics máig sok szempontból homályban maradó fiatal korárról árul el adatokat. Életében az igazi váltás 1522-ben következett be, amikor a követi feladatokkal megbízott István bekapcsolódott a magyar politikai életbe és az európai diplomáciába. Ezért jogosan fogalmazta meg Kasza, hogy elsősorban az 1522 és 1539 közötti események forrásbázisa ez a gyűjtemény. Sajnálhatjuk, hogy 1539-ben elhunyt az akkor már váci püspökként fungáló főpap, mert így a későbbi időkre már más forrásbázist kell találniuk a kutatásoknak. Ez egyáltalán nem egyszerű dolog, ugyanis ilyen jellegű levelezésről nem tudunk ezekből az évekből. Az okmánytár törzsszövegéhez egy appendix járul, ahol Caspar Ursinus Velius versrészletei, Georgius Logus elégiája és Oláh Miklós Brodaricsot méltató sírverse kapott helyet. Ezt követi a részletes név- és helymutató, amely nagyban megkönnyíti a tájékozódást. Nehéz fogást találni a köteten. Talán annyi róható fel hiányosságként, hogy a külföldi közönséget minden bizonnyal érdekelte volna egy még oly vázlatos életrajza is a neves főpapnak. Természetesen a sorozatnak nem sajátja a biográfia 387
