Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Irodalom - Kriegführung und Staatsfinanzen.
Irodalom nyal. Kazimierz Orzechowski tanulmánya a bécsi udvar és a sziléziai rendek között az adó- és hadügy kapcsán létrejött viszonylagos békés állapottal, a rendek adómegajánlási tárgyalásaival foglalkozik. A szerző kutatásai kapcsán rámutatott arra a folyamatra, amely során a bécsi udvar egyre nagyobb teret szerzett, és az adóztatás mértékét egyre növelni tudta. A sziléziai adóztatás egyik jellegzetessége volt, hogy a közvetlen és közvetett adók vegyes rendszerét alkalmazták egészen a 18. század elejéig. Miután ez a kataszterfelmérések elégtelen mivolta miatt nem volt elegendő, ezért I. József 1706-ban a közvetlen adóztatás felé fordította át az adórendszert azzal, hogy bevezette az általános accisát (forgalmi adót), amit ki kellett egészíteni egy általános telekadóval. A telekadó kirovásának meghatározására új kataszteri felmérést hajtottak végre, amelyet csak 1740-ben sikerült befejezni, amikor a tartomány azonban porosz fennhatóság alá került. Jaroslaw Kuczer Groß-Glogau példáján keresztül a helyi nemességnek a hadsereg-finanszírozásban betöltött szerepét vizsgálja. A vizsgálatok során a nemesség gazdasági szerepét mutatja be, részben egyéni karrierlehetőségeket is felvillant annak ábrázolására, hogy egy kis sziléziai fejedelemség nemessége hogyan tudott részt venni és integrálódni a Habsburg Monarchia hadügyébe. A fejedelemség nemességéből került ki Joachim Friedrich von Blumenthal és Ernst Rüdiger von Starhemberg, akik a Habsburg hadvezetésben jelentős pozíciókat tudtak betölteni. A kis fejedelemség a harmincéves háborút követően betagozódott a monarchia hadügyi szervezetése, de a helyi rendiség elég erős maradt ahhoz, hogy az uralkodóval szemben az adóigazgatásban megtarthassák befolyásukat. Amíg a monarchia legtöbb államának pénz- és hadügye (és hozzátehetjük: a belpolitikai élet!) a harmincéves háború időszakában változott meg, addig erre a Magyar Királyság esetében ez csupán a Wesselényi-összeesküvés leverését követően kerülhetett sor. A következő blokk a Habsburg Monarchia sokáig legfontosabb hadszínterének, majd igen fontos hátországának, a Magyar Királyság szerepét mutatja be. Zachar József tanulmánya azt a folyamatot mutatja be, amelyet a magyarországi hadszíntéren állomásozó haderő szervezete, valamint a magyar- országi rendek a haderő-megajánlás terén bejártak. A magyarországi hadszíntér fontossága, és a Habsburg Monarchiában elsőként itt kialakult állandó haderő, de a részben emiatt is felértékelődött hazai rendiség belpolitikai ereje miatt a teljes magyarországi haderő csupán a 18. század elejére tagozódott be a monarchia hadügyének rendszerébe. Az elemzés során a szerző elsődlegesen az országgyűlési végzésekre alapozta megfigyeléseit, és ezek tükrében mutatja be a 18. században lezajlott folyamatokat, amelyek az oszmánok kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc végeztével mind inkább értelemszerűen felgyorsultak. A haderő valódi integrációjára VI. Károly oszmánok elleni hadjárata, illetve uralkodásának utolsó évei alatt került sor. Oross András a magyarországi pénzügyi szervezetek felépítésével és a kamarai szervezetnek a magyarországi hadszíntér fenntartásában (és annak leépítésében) betöltött szerepét ismerteti meg a külföldi kutatókkal. Új kutatási eredményei elsődlegesen a 17. század utolsó harmadában lezajlott változásokra világítanak rá, amely korszak a magyar történetírásban erőteljesen háttérbe szorult — éppen úgy (az okok azonossága miatt nem véletlenül), ahogy a cseh történetírásban eddig a fehérhegyi ütközetet követő időszak. Az erős magyarországi 375
