Levéltári Közlemények, 83. (2013)

Közlemények - Nagy-L. István: A császári-királyi hadsereg létszám-nyilvántartási rendszere és ennek magyar vonatkozású iratai a francia háborúkban, 1792-1815

Közlemények Konklúzió A fentiek alapján az első koalíciós háború, illetve a teljes 1792 és 1815 közötti há­borús periódus létszámviszonyait, veszteségeit kutatni nem lehetetlen feladat. A hadsereg adminisztrációs rendszere pontos nyilvántartást vezetett a létszámok­ról, egészen a személyügyi szintig ellenőrizhető módon. A három párhuzamos adatszolgáltatási információs rendszer azonban egy­mással nem kompatibilis, adattartalomban, illetve adatfelvételi időpontok tekin­tetében eltérések tapasztalhatóak, így csak komoly fenntartásokkal és nagyon aprólékos elemzéssel lehet megfeleltetni egymásnak adataikat. Minderre azért van szükség, mert - mint azt láttuk - egyik forrástípus sem maradt meg a maga teljességében. A legjobban használhatónak tehát az állománytáblázatok bizonyulnak, nem csak azért, mert eleve a létszámviszonyok pontos kimutatására készültek, hanem az állandó, folyamatosan, rutinszerűen vezetett oszloprendszerből kifolyólag is. A havi táblázatok feldolgozása sokkal nehézkesebb, mivel ott csak az adatot tartalmazó oszlopokat használták, tehát minden táblázat más-más oszlopszámot tartalmaz, ami rendkívül megbonyolítja az adatok kinyerését. A mustra- és re­víziós táblázatok esetében a túlságosan nagy átfogott időszak okoz problémát. Szerencsére az állománytáblázatok maradtak meg a legnagyobb arányban, illetve komoly esély van a hiányzók legalább egy részének pótlására, hiszen a rendszer három szintjének bármelyik eleme problémamentesen beilleszthető az egészbe. Az állománytáblázatokban szereplő egységek azonosításához továbbá komoly segítséget nyújtanak az ezredtörténetek. A megalapozott kutatáshoz azonban szükséges az adatok ellenőrzése, amit a havi táblázatok adataival és a mustra-, il­letve revíziós adatokkal lehet elvégezni, de ezek segítségével a hiányzó időszakok adatait is lehet pótolni. A francia forradalmi és napóleoni háborúkban harcoló, a Magyar Királyság területéről bevonult katonák száma és a magyar kiegészítésű csapatok veszte­ségei a fennmaradt iratanyag segítségével nagy pontossággal megállapíthatóak. Ez azonban nem jelenti Magyarország teljes teherviselésének felderítését, mivel a Szekerészeinél és egyéb kisebb alakulatokban szolgáló magyar katonák hasonló adatainak felderítése más módszertanú kutatást igényel. Forrás- és irodalomjegyzék Kiadatlan források ÖStAKA AFA StDT MLST Österreichisches Staatsarchiv, Kriegsarchiv Feldakten, Alte Feldakten Feldakten, Alte Feldakten, Stand- und Diensttabellen Personalunterlagen, Musterlisten und Standestabellen der k. k. Armee 204

Next

/
Thumbnails
Contents