Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Közlemények - Tuza Csilla: Céhszabályozási kísérletek, céhes viszonyok III. Károly uralkodásának idején
Tuza Csilla: Céhszabályozási kísérletek, céhes viszonyok III. Károly uralkodása idején utasítás értelmében amennyire csak lehetett, a német szabályzathoz kellett igazítani. Sauska tanácsos elsőként azt javasolta, számoljanak fel minden olyan céhet, melynek nincsen az uralkodó által megerősített céhlevele. (Jól emlékezhetünk rá, hogy a Helytartótanács már évek óta próbálta a meglévő céhleveleket begyűjteni és felülvizsgálni). A tervezet részletesen rendelkezett a legényekről. A felszabadított inasnak bizonyítványt kellett kapnia végzett munkájáról, tanulóidejének kitöltéséről, és a mesternek előírták, hogy meg kell tanítania neki a mesterséget. Szabályozták az inas magaviseletét, jogait, kötelességeit, milyen büntetést kap, ha megszegi a szabályokat. A legények esetében szabályozták a vándorlást, és tisztázták, hogy milyen joghatóság alá tartozik. Súlyosabb esetben, ha a céh nem bírt velük, a helyi magisztrátus járt el a renitenskedő legények ellen. A legények jogainak és kötelességeinek szabályozására azért volt szükség, mivel a céhek egyre jobban bezárkóztak, nem vettek fel új tagokat maguk közé, és a kiszorult legények többnyire kontárként keresték kenyerüket. Részükről tehát a nehéz viszonyok miatt gyakrabban lehetett számítani kihágásokra. Sok panaszra adtak okot az anyacéh és leánycéhe(i) közötti függésből fakadó visszaélések. A fentiekben láttunk arra is példát, amikor az anyacéh nem akart bevenni olyan, a településre költöző mestert, aki a leánycéh teljes jogú tagja volt, vagy a vásárokon nem biztosítottak nekik az anyacéhvel egyenlő részvételi jogokat. A tervezet javasolta, hogy ezeknek az anyacéheknek a joghatóságát a leánycéhek felett az uralkodó teljesen szüntesse meg, újabb fiókcéheket pedig a jövőben már ne hozzanak létre. Az inas fogadását és tartását is szabályozás alá vették. Igen sokszor fordult elő, hogy szökött inasokat kerestettek a céhek. A szökés oka minden esetben a rossz tartás volt: a mester és mesterné házimunkára fogta az inast, verték, nem kapta meg szegődő levelében kikötött ruháját vagy ételét, ki volt szolgáltatva a legényeknek is, csak éppen a mesterséget nem tanulta. A mester néha azért vett fel feles számban inasokat, hogy legyen elég cselédje. A Helytartótanács ezért már 1725-ben előírta, hogy egy mester két inasnál többet ne tarthasson.142 A tervezet védte az inasokat a mester, a mesterné és a legények túlkapásaitól is, és javasolta, hogy szüntessék meg a keresztelőpénz szedését, melyet igen magasnak tartanak.143 Inasnak azonban csak olyan jelentkezhetett, aki törvényes házasságból származott, és ezt igazolni is tudta. Az inasrendtartás felügyeletét a magisztrátusra bízták. Külön pontban foglalkoztak a nőtlen legényekkel. Mint azt korábban láttuk a céhes mesterré válás egyik feltétele volt a nősülés. A céh a jó erkölcs megtartását látta abban, ha a mesternek családja van. Nőtlen legényeket a céh nem vett be, és kötelezték őket meghatározott időn belül a házasodásra. Óriási probléma volt továbbá a mesterasztal adásának és a mesterremek elkészítésének magas költsége, a mesterré válás taxájának mértéke. A céhek a tetemes összegek megállapításával 142 MOL C 11728. március 5. „Minden mester két inast tarthasson, ne többet." 143 A keresztelőpénzt az inas szegődése alkalmával fizette a céhládába, néhány céh még lakomát is előírt ilyen alkalmakra. 163
