Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Közlemények - Tuza Csilla: Céhszabályozási kísérletek, céhes viszonyok III. Károly uralkodásának idején
Közlemények az 1715. évi 79. tc-ket, és kimondta azt is: azok az iparosok, akik a földesuraknak saját szükségletre dolgoznak, céhektől ne háboríttassanak (3. §), valamint, hogy a király hatáskörébe tartozik a céhek jogainak korlátozása, illetve megszüntetése (4. §).28 Az előbbi rendelkezés a céhen kívüli kontárok háziiparát védte, az utóbbi pedig a céhek számának mindeddig ellenőrizhetetlen szaporodását, a földesúri, egyházi, stb. céhprivilégiumok kiadását igyekezett megakadályozni. Az iparoshiányt ugyancsak törvénnyel próbálták enyhíteni: a 117. te. rendelkezett arról, hogy kézműveseket telepítsenek az országba, és ezeknek 15 évi adómentességet biztosítottak, ugyanakkor kötelezték őket az iparűzésre, és eltiltották őket a mezőgazdasági tevékenységtől.29 A céhek felügyeletét, a rájuk vonatkozó törvények betartatását, a céhek visszaéléseinek visszaszorítását az országgyűlés az újonnan felállítandó országos hatóság, a Helytartótanács hatáskörébe utalta.30 3. A Helytartótanács rendezési kísérletei A Helytartótanács járt el akkor, ha a céhek privilégiumaikra hivatkozva akadályozták a vásárok forgalmát, elkobozták a kontárok áruit, és egyéb módon akadályozták a céhen kívüliek iparűzését és kereskedését, vagy ha a céhek nem tartották be az árszabásokat, az uralkodói rendeleteket, stb. A céhek a Helytartótanácshoz fordultak akkor is, ha céhprivilégiumaik megerősítéséről, felülvizsgálatáról volt szó, vagy ha egymás közti vitáikat a városi hatóság nem tudta, vagy sok esetben nem akarta rendezni. Számos példát találunk arra is, hogy egy-egy, céhből 28 A céhek, mint érdekvédelmi szervezetek, más országokban is igyekeztek saját kiváltságaikat védeni, és ezáltal óhatatlanul kárt okoztak egymásnak is, és a céhen kívüli iparnak is. A céhek állandóan felemlegetett, és kezelhetetlen visszaélései miatt az örökös tartományokban I. József 1708. október 1-jén rendeletet adott ki, mely szerint csakis az uralkodó alapíthat céheket. Ezután a céhek száma nem szaporodott, a meglévőket nem háborgatták. Erre vonatkozóan ld. Mikoletzky, 1967. 92. 29 III. Károly 1722-ben mintegy „útlevelet" bocsátott ki a Bánátba betelepülők részére. Mikoletzky adatai szerint 1736-ig kb. 20 000 bányász és iparos érkezett a Bánátba (Mikoletzky, 1967.120.) Ezt az adatot túlzottnak tekinthetjük, hiszen levéltári forrásokból tudjuk, hogy erre az időre összesen 12 000 német, és néhány száz egyéb, főleg olasz nemzetiségű betelepülővel számolhatunk. (Igen részletes, osztrák és magyar levéltári forrásokra támaszkodó feldolgozása a Bánát betelepítésének és az ott megvalósuló kamarai igazgatásnak: Jordan, 1967. Bőséges bécsi és magyar levéltári adatokra alapozva adja meg a betelepülőkre vonatkozó számait.) Valójában 1718. május 28-án Claude Florimund de Mercy gróf, a Temesi Bánság kormányzója már engedélyt kapott a Bánát betelepítésére selyem, kukorica, dohány termesztése és feldolgozása végett, valamint textilmanufaktúra alapítására is lehetősége volt. (Mikoletzky, 1967.; SAM - Familie Neihard - Korrespondenz; Jordan, 1967.) Pozsonyra vonatkozóan Anton Spiesz szolgáltat adatokat: 1711- 1790 között 2396 személy kért iparengedélyt, ebből 414 Ausztriából, 249 Bajorországból, 87 Németország nyugati területeiről, 40 Szászországból, 175 Cseh-Morvaországból, 48 Sziléziából, 17 Brandenburgból érkezett. (Spiesz, 1978.14.) 30 Már az 1715-ben felállított és 1722-ig működő bizottság munkamegbeszélésein is felmerült a céhek problematikája, visszaéléseik megszüntetése. A bizottság tagjai javasolták, hogy a céhek felügyeletét vegyék ki a megyék és városok kezéből, és azt utalják a Helytartótanács jogkörébe. (A bizottsági munkálatokról, és ezen belül a gazdaság fejlesztésére tett javaslatokról ld. Kónyi, 1932.) 138
