Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Közlemények - Tuza Csilla: Céhszabályozási kísérletek, céhes viszonyok III. Károly uralkodásának idején
Közlemények A 16-17. században Magyarországon nem létezett államilag szabályozott céhpolitika, ipartörvény, vagy bármiféle iparűzésre vonatkozó uralkodói rendelet. Céhek alapítását a város vagy a földesúr engedélyezte (néhol püspöki alapítású céhekről is tudunk), és csak kivételes esetben erősíttették meg a céhek privilégiumleveleiket az uralkodóval is, annál is inkább, mivel ez ugyancsak költséges eljárás volt. A 16-17. század gazdaságpolitikáját elsősorban a török háborúk, a hadsereg ellátása, a kamarai jövedelmek minél pontosabb beszedése és biztosítása határozta meg. Ebben a rendszerben modern értelemben vett célirányos, állami felügyeletet igénylő céhpolitikáról, „iparfejlesztésről" nem beszélhetünk, és erre ekkor az adott körülmények között nem is volt lehetőség. A céhek többnyire a helyi igényeket elégítették ki, áruikkal a környékbelieket és a hadsereget látták el, és maguk sem törekedtek, az adott körülmények között nem is törekedhettek többre. Az országgyűlésen először 1659-ben jelent meg a kézműves, mint országos „probléma". A kézművesek áruikat a különböző megyékben nem ugyanolyan áron adták,3 és ez az áruk beszerzését egyenlőtlenné tette, és megnehezítette. Az 1659. évi 71. te. szabályozta először jogilag a kézművesipari termékek piaci értékesítésének feltételeit, de az árszabásokat, és az ellenszegülők büntetését a megye hatáskörébe utalta.4 Jellemző módon kiemelte a törvény a mészárosokat, akik a hadsereg húsellátásban fontos szerepet játszottak. A hadsereg gabona- és kenyérellátását biztosítandó, a molnárok felügyeletére, a malmok karbantartására vonatkozó különböző előírásokkal és megkötésekkel is bőven találkozunk. A 16-17. századi privilégiumlevelek vizsgálatakor sok esetben találunk hivatkozást arra, hogy a középkori kiváltságlevél elvesztése vagy megrongálódása miatt kérték a céhek privilégiumaik megerősítését,5 és még az újonnan kiadott céhlevelek esetében sem fedezhetünk fel lényeges eltéréseket a középkori formu- lás részekben, sok helyütt még a mesterremekek leírásában sem.6 Mindez arra 3 Az MTA Néprajzi kutatóintézete az elmúlt években a megyei levéltárak gazdag anyagából számos limitációt jelentetett meg: Flórián, 1995.; Csukás, 1996.; Flórián, 1997; Flórián, 1998.; Flórián, 1999., Csukás, 2004. 4 1659. 71. te. értelmében az eladó áru értékének nagyságát a megye határozta meg, és ha ez ellen valaki vétett, vagy az árszabást nem volt hajlandó elfogadni, a megye megbüntethette: nemeseket, városokat 100 Ft-ra, parasztokat 40 Ft-ra. Ha a céhek nem tartották be a limitációt, az árut 12 Ft érték alatt a megye elkobozhatta, ezen értéken felül a többletet fizették büntetésként, melynek 2/3-a a megye házipénztárába folyt be, 1/3-a a feljelentőé lett. A törvény ellenére a megyék nemigen tudták visszaszorítani a visszaéléseket. 5 így pl. a szatmári szabó céh kiváltságlevelét III. Ferdinánd 1640. október 8-án megerősítette, mivel az 1525. május 8-án kelt kiváltságlevelüket réginek és elavultnak tartották, és szerették volna kiegészíteni (MOL A 57 9. kötet 319-326.). Érdekességként lehet megemlíteni a szatmári szűcsök 1586. május 2-án kelt kiváltságlevelét, melyet 1630. szeptember 24-én megújíttattak az uralkodóval, mivel a mészárosokkal kellett egyeztetniük, és a változtatásokat is be kellett vezetniük a céhlevélbe (MOL R 276 1. cs.). 6 Céhlevelek forráskiadására ld. többek között Bruckner, 1949. (okmánytárral), Szádeczky, 1889., (2. kötete okmánytár), Tuza-Vissi, 2000., Vissi, 2003., Tuza, 2005a. Bruckner és Szádeczky munkája középkori céhleveleket is közöl, míg az utóbbi három munka 16-18. századi céhleveleket (ezeknél is történik hivatkozás korábbi, a középkorban nyert, de elveszett kiváltságlevélre). Pozsony város céhleveleit adta ki Spiesz, 1978. A 18. századra vonatkozóan csak a Magyar Országos 132
