Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Mikó zsuzsa: Perújítás vagy megbékélési törvény? Politikai vita a rehabilitációról 1989-ben
Közlemények társadalombiztosítási hátrányokat.6 A munkaviszony és nyugdíj kérdések mellett a kormányzat már ekkor mérlegelte a szabadságvesztésért folyósítandó egyösz- szegű kárpótlást. Az 1957 és 1962 között elítéltek esetében közel 15 000 végrehajtandó szabadságvesztésre ítélttel számoltak, az ezzel kapcsolatos kiadásokat 1,5 milliárd forintra becsülték. Az 1945 és 1962 között elítéltek esetében részletes adatokkal nem tudott szolgálni az előterjesztés, ezzel az időszakkal kapcsolatban azt állapították meg, hogy évente átlagosan 100 000 ügyben hoztak elmarasztaló ítéletet a bíróságok. Az előterjesztés mérlegelte a kárpótlás mellett és ellene szóló érveket is. A kárpótlás elleni érvek közül kiemelték, hogy a korábbi időszak törvénysértéseinek következményeit nem lehet a jelen társadalmára terhelni. A kárpótlás ellen szóló érv volt az is, hogy teljes kárpótlást nem lehet nyújtani, így a kárpótlás összegének és módjának meghatározása csak önkényes lehet. A társadalmi igény szerint a kárpótlást nagyon széles körre kellene kiterjeszteni, nemcsak a törvénysértő fogvatartásokra, de a rendőrhatósági és közbiztonsági őrizetben lévőkre, a kitelepítettekre, a Szovjetunióba elhurcoltakra, a törvény- sértő államosításokra és a központi intézkedések alapján a munkahelyről történt tömeges elbocsátásokra is. A kormányzat komolyan mérlegelte azt is, hogy pontos adatok hiányában nem lehet felmérni, hogy a kárpótlás mekkora mértékben terhelné meg a költségvetést. A kárpótlás mellett szóló érvként mérlegelték, hogy a kárpótlás elmaradása bel- és külpolitikai feszültségek forrása lehet, a kormányzattal szembeni ellenséges hangulatot válthat ki. Az előterjesztés foglalkozott azzal a problémával is, hogy az 1962-es felülvizsgálat során rehabilitáltak jelentős kártalanítást kaptak és sok, 1989-ben benyújtott egyéni kérelem utalt arra: sérelmezik, hogy bizonyos kivételezett helyzetű rétegek számára biztosítottak jóvátételt. Végül arról született döntés, hogy az 1956-os népfelkelésben való részvétel miatti elítélések orvoslásáról szóló törvény a kárpótlásról ne rendelkezzen. Ennek indoka az lehetett, hogy a kárpótlásról az Országgyűlés csak akkor hozhatott felelősséggel döntést, miután ennek teljes költségkihatását fel tudta mérni, így el lehetett kerülni azt is, hogy egyes csoportok — mivel a rehabilitációjuk előbb történt meg — kedvezőbb helyzetbe kerüljenek.7 1989. szeptember 13-án Szíjártó Károly8 legfőbb ügyész jelentése szerint 16 kiemelt jelentőségű ügyben indult meg az eljárás, amelyek közül ekkora nyolc esetben lehetett törvényességi óvást emelni a Legfelsőbb Bíróság előtt. A vizsgált 6 A hátrányok a következők voltak: a szabadságvesztés tartalma nem számított szolgálati időnek; az öt évet meghaladó szabadságvesztés büntetés esetén a megelőző szolgálati időt nem lehetett figyelembe venni; egyes bűncselekmények miatti elítélés esetén 1975. július 1-je előtt csökkenteni lehetett a nyugdíjat; egyes bűncselekmények miatti elítélés esetén 1975. június 30. és december 31. között a bűncselekmény elkövetését megelőző szolgálati időt nem lehetett figyelembe venni. 7 A Minisztertanács döntését megalapozó előterjesztésre lásd a közölt iratot! * Szíjártó Károly 1948 és 1950 között az Igazságügyi Minisztériumban letartóztatóintézeti hadnagy, 1950 és 1951 között a budapesti büntető törvényszéken bírósági fogalmazó volt. 1951-ben a Katonai Felsőbíróságra került tanácsjegyzői állásba, 1952 és 1955 között a pécsi katonai bíróság elnökhelyettese volt. 1953 és 1955 között a Katonai Felsőbíróság ítélőbírája, 1955 és 1975 között a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának bírája, 1975-től 1990-ig legfőbb ügyész. 8
