Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 2. - Közlemények - H. Németh István: A bezárkózó polgároktól a feljelentőkig. Állami várospolitika - széthulló rendi város?
Közlemények szinte adóként különféle összegeket, különösen a városok tisztújításánál. A városi tanácsokba pedig a Magyar Kamara megkérdezése és jóváhagyása nélkül saját embereit helyezte el, akik egyben kamarai alkalmazottak is voltak. Demeczky Mihály kassai jegyző vallomása szerint Walsegg az udvarhoz hű, jó képességű és képzett embereket eltávolította a város éléről, helyettük pedig Kassa élére Kinisy Jánost választatta meg a város legnagyobb kárára bírónak, akitől 100 aranyat fogadott el Wallsegg, amit azután Kinisy a város pénztára felé számolt el. Kapy Gábor Sáros vármegyei küldött értesülései szerint Walsegg a városi tisztségekbe nem érdemük és kvalitásuk, hanem a neki adott pénz alapján választatott embereket, a bártfaiak pedig a tisztére szintén érdemtelen bíró által kifizetett 50 forintról számoltak be a vizsgáló bizottságnak. A helyi kisebb emberek mellett saját tanácsosai is ellene vallottak. Ludwig Albert Thavonat szerint is Wallsegg köztudottan nem a személyek érdeme szerint választatta meg a városok vezetését, hanem a neki adott pénz alapján. 1696-ban ehhez hasonlóan Szentiványi László támogatottja, az eperjesi bíróvá tett, de a városban csak botrányos életéről és a polgárok felett zsarnokoskodó ismert Harságyi István került így hatalomra.36 A kamara részéről igen hamar kialakult az a (egyébként osztrák államjogi elveken alapuló) nézet, hogy a városok vezetésének kialakítása csak a biztos és az őt megbízó felettes szervek döntésén alapulhat.37 Erről éppen azok az ügyek tanúskodnak a legjobban, amikor időközben valaki le akar mondani a posztjáról. Ekkor ugyanis (a korábbi állapotokat ismerve példátlannak tekinthető módon) a leköszönni vágyó városi tisztviselő már nem (vagy nem csupán) a városhoz, hanem a kamarához nyújtott be kérvényt, hogy posztját elhagyhassa. Már 1691-ben így tett Bernhard Pammackel modori szenátor és városi kapitány, valamint Joannes Martius polgármester, aki egészségi állapotára hivatkozva akart megszabadulni immáron terhessé váló hivataláról. Pammackel kérvényének hátlapján a Magyar Kancellária egyértelmű álláspontjáról értesülhetünk: a városi tisztviselőket a királyi biztos jelenlétében a városi magisztrátus választása idején lehet hivataluktól elmozdítani.38 A kamara helyeztesse vissza hivatalába a kérvényezőt, védve az uralkodó és a kamara tekintélyét. 1709-ben már egyértelmű helyzettel találkozhatunk. Besztercebánya maga kérte a kamarát, hogy Samuel Ignatius Demoscht aljegyző, vásárbíró helyett megfelelően képzett, a környék nyelveiben, valamint a hazai jogban jártas, vallásos katolikus személy töltse be a hivatalt.39 A polgárok mintegy „fegyverletételének" tekinthetjük azokat az eseteket, amikor a jelölt közvetlen a kamarához vagy a város felett álló támogatóhoz fordul egy-egy állás elnyeréséért. Az első ilyen eset igen korai. 1675-ben történt, hogy maga Kollonich Lipót a Magyar Kamara elnöke írt támogató levelet 36 HKA HFU RN 280.1681. föl. 284-286. 37 Az elv német nyelvterületen történő elfogadásáról lásd: Gerteis, 1986. 73-80.; Mohnhaupt, 1965. 38 MOL, E 41.1691. Nr. 136-137. 39 MOL, E 41.1709. Nr. 272. 134
