Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Kocsis Piroska: Marginalizálódás és a szociálpolitika válaszai az 1980-as években
Kocsis Piroško: Marginalizálódás és a szociálpolitika válaszai az 2 980-as évek végén Hajléktalanság82 A rendszerváltozás időszakának sajátos szociálpolitikai gondjaként jelentkezett a hajléktalanság, ami a szocializmusban lényegében nem volt látható. A Kádárkorszakban a hajléktalanságot, mint „csöves" jelenséget tartották nyilván, ezt azonban rendőri intézkedésekkel visszaszorították.83 Az 1980-as népszámlálás84 adataiból kiderül, hogy a népességből több mint 360 ezren nem lakásban éltek. 191 ezren csecsemő- és gyermekotthonokban, nevelőintézetekben, gyermekvárosokban, diákotthonokban, 92 ezer ember munkásszállókon, barakkokban, mintegy 60 ezren munkaterápiás, alkoholelvonó intézetekben, továbbá 33 ezren szociális otthonokban és szeretetházakban. Az épületek számbavétele során „emberi lakóhelyként" találtak garázst, mosókonyhát, kunyhót, lakókocsit, vagont, présházat, barlangot, bódét stb. Ilyen helyen lakott kb. 28 ezer ember, Budapesten több mint hétezer fő. Az 1980-as években készült statisztikák azt mutatják, hogy mintegy 200 ezer ember (a népesség 2%-a) élt Magyarországon a hajléktalanság közvetlen veszélyzónájában.85 Az 1987. évet az ENSZ a Hajléktalanok Nemzetközi Évének86 nyilvánította, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy a hajléktalanságról beszélni lehetett Magyarországon. Egymás után jelentek meg különböző cikkek a napi- és hetilapokban a hajléktalan emberekről, akik pincékben, barlangokban, bódékban, kazánházakban, nyaralókban, öltözőkben, pályaudvarokon húzták meg magukat, vagy alkalmi ismerőseiknél aludtak. Önkényes lakásfoglalókról, kilakoltatott díjhátralékosokról, emberi tartózkodásra alkalmatlan szükséglakásokról lehetett olvasni. írtak az átmeneti szállók életéről, s az is kiderült, hogy a budapesti „Lordok Háza"87 fapriccsein kívül (16 férfi és 8 női hely) semmi nem volt a hajléktalan emberek számára. A halmozottan hátrányos helyzetű emberek között sok 82 A hajléktalanság fogalmának meghatározása folyamatosan változott, bővült. Kezdetben a lakás- viszonyokra, a lakhatás hiányára korlátozódott, majd kiterjedt a szociális kapcsolatok hiányára is. A mai, korszerű megközelítések már magukban foglalják a hajléktalanság kockázati és oksági viszonyait is, és a társadalmi kirekesztettség egyik formájaként határozzák meg. “ A „csövesprobléma" nagy hulláma hazánkat 1978-1982 között érte el. Első megjelenésében kulturális indíttatású volt, de már látszott mögötte egy jelentős ifjúsági szegénység. Ezt a hullámot különböző rendőri intézkedésekkel szorították vissza. Egy 1980-1985 között, fiatal csövesek körében végzett vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok 31%-ának nem volt otthona, és nagy volt közöttük az állami gondozottak száma. 84 1980. január l-jén az ország népessége 10 709 463 fő volt, 387 364 fővel több, mint az 1970-es nép- számlálás idején. 88 Győri, 1990. 430-446. *’ A világszerte megtartott rendezvények célul tűzték ki, hogy javítsanak az embertelen körülmények között élő emberek sorsán, és a hajléktalanság 2000-re megszűnjön. Becslések szerint a Föld lakosságának mintegy ötödé nem rendelkezett minimálisan megfelelő lakással, mintegy 100 millió embernek pedig semmilyen hajléka nem volt. 87 Az Üdvhadseregtől államosított Dobozi utcai szállásról van szó. Itt elsősorban azok a börtönből szabaduló emberek húzódtak meg, akiknek nem volt otthonuk, családi kapcsolataik felbomlottak. Maga a „Lordok Háza" egyike lett a főváros munkásszállóinak, ahol számos lakásnélküli ember élt évtizedeken keresztül. 43