Levéltári Közlemények, 82. (2011)

Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Műhelymunkák - Décsey Sándor: Elhúzódó rendszerváltás. A hadsereg szimbólumainak megváltozása

Décsey Sándor: Elhúzódó rendszerváltás „5. § (1) A 4. §-ban meghatározottakon kívüli természetes és jogi személyek — a csapatzászlóval rendelkező katonai szervezet parancsnokának egyetértésé­vel — adományozhatnak zászlót vagy zászlószalagot..." A zászlószalagok ado­mányozása nyújt lehetőséget arra, hogy az adott katonai alakulat tevékenységét akár háborúban, akár békében elismerjék. A szalagok lehetnek kitüntető- vagy emlékszalagok. Emlékszalagokat jellemzően évfordulókhoz, eseményekhez köt­ve adtak és adnak, míg kitüntető szalagokat valamilyen, az alakulat által végbe­vitt konkrét cselekményért.8 „6. § (2) A csapatzászlót a katonai szervezet alkalmazása során, továbbá me­netben a parancsnok (vezető) által meghatározott módon, katonai rendezvényen zászlókísérő szakasz által kell őrizni, egyéb esetben pedig a katonai szervezet törzsének körletében, a megfelelő tiszteletet kifejező körülmények között kell tá­rolni." A csapatzászló tiszteletének nem csak ünnepségeken, nyilvánosság előtt kell megmutatkoznia, hanem a hétköznapokban is. Nem lehet a sarokba hajítva, vagy a szekrény tetejére felrakva tárolni, hogy „majd március 14-én elővesszük és leporoljuk". „6. § (3) A csapatzászlót, mint a katonai szervezet tekintélyét és becsületét megtestesítő jelképet óvni és védeni, veszélyhelyzetben pedig minden lehetősé­get felhasználva menteni kell." Ez sem újdonság, régebbi korokban is kiemelt feladata volt a katonáknak a zászló védelme. Volt, amikor a zászló elvesztése (csa­tában) vagy megsemmisülése esetén feloszlatták a tulajdonos alakulatot. A rendelet 1. számú melléklete írja le a csapatzászlót, amelynek lapja 120 cm magas és 140 cm széles, fehér téglalap, mindkét oldal közepén a Magyar Köztársaság címerével, amelyet jobbról cserfaág, balról olajág övez. A címer a ko­ronával 57 cm magas, és lombokkal együtt 58 cm széles. A zászlólap szélein piros és zöld lángnyelvekből álló pártázat található. A zászlórúd 238 cm hosszú, skarlátvörös szétcsavarható farúd, amely egy 21 cm magas stilizált levél formájú sárgaréz csúcsban végződik, amelynek mindkét oldalán bronzból öntött barokkos címer van elhelyezve. A rendelet megalkotása zárta le tehát a magyar haderő jelképeinek rendszer- váltását, amely de facto viszonylag rövid idő alatt végbement, de iure azonban majdnem hat évig tartott. “ Érdekességként megemlítjük, hogy 1848-1849-ben egyes, kiemelkedő haditetteket véghezvivő alakulatokat kollektiven tüntettek ki, mégpedig úgy, hogy a csapattest zászlóján helyezték el a kitüntetést. Hasonló kezdeményezés felmerült a II. világháború idején is, de az végül nem való­sult meg. 299

Next

/
Thumbnails
Contents