Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Forrásközlések - Kovács Csaba: Átalakítás vagy szétverés? A szocialista jellegű mező- gazdaság végnapjai és a kárpótlás utáni gazdálkodás néhány sajátossága
Forrásközlések gazdasági körre ne terjedjen ki az állami szanálás rendszere a jövőben eredményes gazdálkodáshoz kapcsolódjon.39 A szakszövetkezetté alakulás egyik leglényegesebb kérdése az, hogy a közös használatban lévő földekből miként lehet az úgynevezett tagi gazdaságokat kialakítani, és ezek miként viselkednek a közös munkavégzés, az adózás, illetve a társadalombiztosítás szempontjából. Ezekre nézve a szükséges jogszabályi módosítások első változatát elkészítettük, azt tájékoztatásul mellékelten bemutatom. Hatályba lépésük legkorábban 1988. január 1-jével képzelhető el, mivel a Kormány decemberi első ülésének napirendjén szerepel a szövetkezeti jogszabályok módosítása. A jogszabály megjelenéséig azonban megítélésünk szerint a konkrét átalakulások előkészítése (pld. a fogadókészség felmérése, az egyes szövetkezetekben a tagi gazdaságokra, a szervezetre történő javaslatok előkészítése stb.) már megkezdhető, hiszen az SZMK4U a leglényegesebb kérdésekben világosan állást foglalt. Miután az átállásra a korábban említett okokból amúgy is csak 1988. január 1-jével lesz objektív lehetőség, addigra a jogszerű működés feltételei külön egyedi kormányzati intézkedés nélkül is megteremthetőek. Budapest, 1987. július 28. [aláírás] (dr. Misi Sándor) MOL XIX-K-9-X-32013/5/1987 227. d. 2. Feljegyzés a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium részére a vizsolyi Lenin Mezőgazdasági Szövetkezet gazdasági problémáiról Miskolc, 1988. január 13. Feljegyzés a kritikus gazdasági és pénzügyi helyzetben lévő vizsolyi „Lenin" Mg. Termelőszövetkezet problémáiról, javaslat a csődeljárás elkerülésére Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Szövetkezeti Főosztály I. A termelőszövetkezet 5920 ha területen, a Hernád folyó völgyétől a Zemplén hegység nyugati vonulata között, az elmaradott térségben gazdálkodik. Szántóterülete 3637 ha, átlagos aranykorona értéke 20,5. * 40 59 Az áthúzott szövegrész tollal kihúzva, az utána szereplő szövegrész kézzel az áthúzott szövegrész fölé írva. 40 Szövetkezetpolitikai Munkaközösség. 252