Levéltári Közlemények, 82. (2011)

Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén

Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén

dolgozni az alapelveket. Még a korábbi korszak beidegződését mutatja a támogatás feltételeinek összefoglalása: „Az állami mecenatúra lényegéből fakad, annak természetes velejárója, hogy az államnak joga és kötelessége van »megrendelést« adni olyan alkotásokra, amelyek hosszú távú ideológiai céljai megvalósításának megfelelnek. Aktuálpolitikai szempontokat szolgáló, kétes értékű alkotások természetesen nem jöhetnek szóba."60

A képzőművészet helyzetének elemzője elsősorban értékválságot tapasztalt. „Az értékválság a társadalom egészében jelentkezik. Mára végleg bebizonyosodott: a műveltség, a kultúra nem lenézett, improduktív, hanem a legproduktívabb szférája a társadalomnak. A gazdasági korszerűsödésnek, a piacnak és a társadalmi sokszínűsödésnek a művelt, kultúrált emberfők biztosítanak hatékony alapot." Eddig az egyes emberek és a kitűzött célok közötti távolságot a politika és az ideológia „hidalta át", és ezért gyakran egybecsúszott az ideológia és a művészetpolitika. Ezentúl az államnak a „művészetfönntartásban" a művészeti értékek kiválasztásában „esélynövelő és kiegyenlítő" szerepet kell vállalnia, ami azonban nem jelenthet nivellálódást. Értékek szerinti művészet „éltetésre" lesz szükség. „A számban földuzzasztott képzőművész (ipar+fotó+ipari tervező- művész, művészettörténész) réteg legnagyobb a művészek között a társadalomban, hiszen minden kétezredik magyar állampolgár képzőművészként tagja a Művészeti Alapnak." Ezek után ki kell szűrni a giccset, a minőség és annak támogatása legyen a lényeg, míg „a tömegkultúra szolgálja ki az igényeket. Az elitművészetet tartsa el az állam." „Egy megerősödött gazdaságban, erősödő piacban az igény és a kínálat szerint válik el [az] értékes az értéktelentől. Az értéket befogadókhoz való közvetítésben a szakmai fórumok mellett az államnak kell változatlanul határozott segítő-közvetítő szerepet vállalnia."61

A könyvkiadás esetében sokkal több lett a bizonytalansági tényező, mint az egyéb művészeti ágak jövőjének megfogalmazásánál. Alakultak a magánkiadók, és a könyvkiadást régóta nagymértékben segítő és lehetővé tévő állami dotáció csökkenése előre látható volt. Az új könyvszakmai koncepciót felvázoló terv a kommercializálódást már nem is tartotta bűnnek. „Nem kell a kulturális kínálatot az alacsony színvonal miatt korlátozni, nem kell a kommercializálódást államigazgatásilag visszaszorítani. A kommersz iránti igényt ugyanis elsődlegesen nem a kínálat hozza létre, hanem a fogyasztók életgyakorlata. Ela a kommersz iránti igényeket nem elégítjük ki, azzal a fogyasztók életvitelét nem tesz- szük pozitívabbá, sőt az emberek kudarcélményeit szaporítjuk és végső soron pl. az olvasásról is leszoktathatjuk őket. [...] A választék bővítése állami érdek, szakmai érdek, egyéni érdek." A könyvkiadó vállalatokat engedni kell fejlődni, beruházni, míg az államnak csak a kulturális kínálat bővítését kell szorgalmaznia. „Ide értendő az adminisztratív akadályok, megkötések felszámolása, a helyi közösségek öntevékenységének növelése, továbbá a piacteremtő és piacbővítő

60 Uo. A Színházművészeti Osztály feljegyzése.

1,1 Uo. Sümegi Györgynek, a Képzőművészeti Osztály vezetőjének javaslata.

143